Tíz város, ahol a legnagyobb vagyonokat birtokolják

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

A világ lakóinak magánvagyona eléri a 215 billió dollárt a New World Wealth legújabb jelentése szerint. Ez a vagyon több nagyvárosba koncentrálódik.

A New World Wealth kutatásában összeszedte a világ azon városait, ahol a legnagyobb vagyonokat birtokló emberek élnek. A top tíz város mindegyikében meghaladja az 1 billió dollárt a magánvagyonok értéke, de az első helyezettnél 3 billió dollárról beszélhetünk.

A módszertanban úgy számolták a teljes magántőkét, hogy beleszámolták az összes eszközt (vagyontárgyakat, pénzeszközöket, részvényeket és üzleti tulajdonrészeket), majd ebből kivonták a kötelezettségeket (adósságok, hitelek).

A kutatásban azt is megfogalmazták, amely szerint a teljes magánvagyon felmérése sokkal jobb mércéje lehet egy ország gazdasági potenciáljának, mint a GDP. A magántőke nagysága adja az ország fogyasztási, költési erejét.

Közös ezekben a városokban, hogy nagy népességgel rendelkeznek, és ez a népesség jelentős nettó vagyont halmozott fel. Világszerte körülbelül 15,2 millió ember él, akiknek nettó vagyona 1 millió dollár vagy annál több, míg az átlagos, egy személyre jutó vagyon 28400 dollár.

10 város, ahol a legnagyobb a magánvagyon

10. Szingapúr (1 billió dollár): A város ismert a támogató üzleti környezetről és az alacsony adókulcsokról.

9. Sydney (1 billió dollár): Az ausztrál város a régió egyik pénzügyi központja. Az elmúlt években klímája, életstílusa és biztonsága miatt az egyik legfelkapottabb úticél lett. Emellett az elmúlt egy évtizedben 83 százalékkal nőtt a magánvagyon ebben a városban.

8. Hongkong (1,3 billió dollár): Hongkong a gazdasági kapu Kína és a Nyugat között, emellett a világ hetedik legnagyobb tőzsdéje is itt található.

7. Los Angeles (1,4 billió dollár): A kutatásban a városhoz számolták Malibu és Beverly Hills lakosságának vagyonát is, így a filmes iparban felhalmozott vagyonokat is tartalmazza a szám.

6. Sanghaj (2 billió dollár): Ez a metropolisz Kína pénzügyi fővárosa, tőzsdéje a legnagyobb az országban, a világon pedig a negyedik. Szinte összenőtt Hangcsouval, amely olyan nagyvállalatoknak ad otthont, mint az Alibaba.

5. Peking (2,2 billió dollár): Kína fővárosa a közigazgatási centrum, és a legtöbb nagyvállalat központja is itt található.

4. Szilícium-völgy (2,3 billió dollár): San Francisco, mint a technológiai régió központja, hatalmas vagyont termelt az elmúlt évtizedekben. Ide tartozik még Palo Alto, San José, Oakland, Los Altos, Redwood City, Moraga, San Mateo és Mountain View.

3. Tokió (2,5 billió dollár): A japán fővárosban van a világ 3. legnagyobb tőzsdéje. Globálisan tekintve itt a legnagyobb a dollármilliomosok koncentrációja.

2. London (2,7 billió dollár): Az európai város tőzsdéje a hatodik legnagyobb a világon, lakói pedig az átlagot tekintve is kiemelkedően gazdagok. A HNWI (magas nettó vagyonérték) szám az egyik legmagasabb a világon.

1. New York (3 billió dollár): Itt található a világ két legnagyobb tőzsdéje (NYSE, Nasdaq), az Egyesült Államok pénzügyi központja. A kutatásban ráadásul a környező területeket, mint Connecticut vagy Long Island, bele sem számolták, pedig itt is nagy vagyonok koncentrálódnak.

Hirdetés
Brexit

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, kérdésessé válna...

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Hirdetés
Befektetés

Szilárdtest-akkumulátor fejlesztőbe invesztál a VW

A Volkswagen konszern 100 millió dollárt fektet a szilárdest-akkumulátor...

Félmilliárd dollárt fektet a Google a kínai JD.com-ba

A Google 550 millió dollárt fektet be Kína második legnagyobb online...

Turbulenciákat okoz a protekcionizmus

A külföldre irányuló befektetések a múlt évben 23 százalékkal estek.

Ezt olvasta már?

Sokkolóan gyengék a kínai növekedési számok »