806 vállalat részesül az állami támogatásban

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Munkahelymegőrző beruházásaihoz 806 magyar vállalat kap állami támogatást a versenyképesség-növelő támogatási programban, amelynek teljes keretösszege a kezdeti 50 milliárd forintról már 169 milliárd forintra emelkedett - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter hozzátette, az állami támogatások kifizetése folyamatos, így néhány héten belül valamennyi pályázó megkapja a számára megítélt összeget. A magyar kormány kihasználta az Európai Unió döntését, hogy 800 ezer euróig támogatást nyújthat a magyar vállalkozásoknak, ez a lépés azért jelentős, mert a most végrehajtott beruházások, kapacitásbővítések és technológiai fejlesztések teremtik meg annak lehetőségét, hogy a magyar vállalatok le tudják győzni külföldi vetélytársaikat az új világgazdasági versenyben - jelentette ki a miniszter.

A koronavírus-járvány első szakaszát követően átalakul a világgazdasági verseny, új szereplők jelennek meg, a magyar vállalatoknak pedig ebben a megváltozott környezetben kell helyt állniuk - mondta Szijjártó Péter, aki szerint 2010-zel ellentétben most egy életerős magyar gazdaság és azon belül életerős magyar cégek állnak szemben az új világgazdasági korszak kihívásaival. A tárcavezető azt is pozitívumként értékelte, hogy a versenyképességi programban támogatásra jogosult 806 vállalat több mint 30 iparágat képvisel, ami azt mutatja, hogy a magyar gazdaság több lábon áll.

Hozzátette: a több lábon álló magyar gazdaság szolgál az egyik garanciaként arra, hogy az ország le tudja győzni a világgazdasági kihívásokat és nehézségeket. Csütörtökön újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A BorsodChem Zrt. 1,308 milliárd forintos beruházása 287,27 millió forint állami támogatást kap. A Fevita Hungary Zrt. 563,24 millió forintos beruházása 281,62 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A NEUZER Kerékpár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 439,75 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 219,87 millió forinttal járul hozzá.

Szijjártó Péter a három vállalatról - amelyek együttesen 3234 munkahelyet védenek meg - közölte, a Fevita Hungary Zrt. rendelkezik a legnagyobb részesedéssel Magyarországon a gyorsfagyasztott élelmiszeripari termékek piacán, a vállalat évente 32 ezer tonna gyorsfagyasztott terméket állít elő. A mostani hűtőházi technológiai beruházása pedig lehetővé teszi majd, hogy be tudjanak lépni a távol-keleti piacokra is. A NEUZER Kerékpár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a kerékpárgyártás területén a legnagyobb magyarországi szereplő. Új beruházásával lehetősége nyílik a cégnek a magyar beszállítói hányad növelésére.

A BorsodChem Zrt. kínai tulajdonosi háttérrel rendelkező vállalat, amely mostani beruházásának köszönhetően a jelenlegi 20 ezer tonnáról 30 ezerre tonnára tudja növelni oliol keverőüzemének éves kapacitását - ismertette a külgazdasági és külügyminiszter. Kruppa László, a BorsodChem Zrt. vezérigazgatója elmondta, a társaság Európa egyik vezető vegyipari alapanyaggyártó vállalata, árbevételének közel 90 százaléka exportból származik, tavaly 76 országba szállították termékeiket.

A cég Európán kívül jelentős értékesítéssel rendelkezik Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában is. Perlaki Csaba, a Fevita Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a 100 százalékban magyar tulajdonban lévő, 53 éves vállalat közel 200 embert foglalkoztat. A mostani beruházásnak köszönhetően hatékonyabbá tudják tenni a nyersanyagok átvételét, illetve logisztikai és raktározási fejlesztésekre is sor kerül, az újítások célja, hogy a társaság új piacokra léphessen, példaként Japánt említette. Neuzer András, a NEUZER Kerékpár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta, tavaly 4 milliárd forintos árbevételt ért a középvállalkozás.

Kínából érkezik az alkatrészek jelentős része, de Olaszországból, Franciaországból is vannak beszállítóik, a koronavírus-járvány miatt azonban a beszállítói láncok megszakadtak. Az ügyvezető szerint ennek hatására merült fel az igény a hiányzó alkatrészek helyben történő gyártására és a hazai beszállítók számának növelésére. A mostani beruházás ennek megvalósításában segít.

Ezt olvasta már?

Az Air France is hatalmas leépítésről döntött »