A világ gazdagjai iszonyúan gazdagok

| olvasási idő: kb. 1 perc

A világ milliárdosainak a száma az elmúlt évtizedben megduplázódott, a 2153 milliárdos vagyona a Föld 4,6 milliárd legszegényebb ember vagyonával egyenlő - hívta fel a figyelmet az Oxfam nemzetközi civil szervezet hétfőn.

Az Oxfam éves egyenlőtlenségi jelentése egy nappal a davosi világgazdasági fórum kezdete előtt jelent meg. Az Oxfam számításai szerint a világ leggazdagabb egy százaléka kezében annyi pénz van, mint amennyi a 6,9 milliárd legszegényebb földlakó összvagyona. A világ 22 leggazdagabbjának pedig több a pénze, mint az összes afrikai nőnek. A szervezet számításai szerint, ha a világ leggazdagabbjai 10 éven át 0,5 százalékkal több adót fizetnének, akkor 117 millió új munkahely jöhetne létre az oktatásban és az egészségügyben világszerte. Amitabh Behar, az Oxfam India vezérigazgatója a Reutersnak azt mondta, hogy tovább nyílt az olló a leggazdagabbak és a legszegényebbek között, és hogy a kormányoknak lépéseket kell tenniük a különbség szűkítésére. Amitabh Behar szerint a nők és a lányok azok közé tartoznak, akik a legkevesebbet profitálnak a jelenlegi gazdaságból.

A kormányoknak biztosítaniuk kellene, hogy "a vállalatok és a leggazdagabbak megfizetik az adók rájuk eső részét, és az államoknak növelniük kellene a befektetéseket a közszolgáltatások és az infrastruktúra területén" - tette hozzá Oxfam India vezetője.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

A PortfoLion 2,4 millió dollárt fektet be

szolgáltatásfejlesztés és nemzetközi növekedés gyorsítása a cél.

Egyre vonzóbb a befektetés Kínában

Gyorsult a Kínába áramló külföldi tőkebefektetések növekedése.

Egy százalékkal csökkent a globális FDI

Minimálisan csökkentek a közvetlen külföldi működőtőke-befektetések.

4IG 590 (-5,14 ) AKKO Invest 484 (0,41 ) ANY 1380 (-0,36 ) APPENINN 370 (-0,80 ) AutoWallis 109 (0,93 ) CIGPANNONIA 185 (-0,86 ) CSEPEL 410 (5,40 ) CyBERG 1500 (-7,98 ) Duna House A 3800 (-2,56 ) EHEP 8100 (1,25 ) ENEFI 418 (24,04 ) ESTMEDIA 127 (-0,47 ) FORRAS/OE 1980 (3,66 ) FUTURAQUA 103 (0,39 ) GSPARK 5260 (0,38 ) KPACK 19800 (3,12 ) KULCSSOFT 2880 (1,41 ) MASTERPLAST 756 (-0,53 ) MOL 2608 (2,03 ) MTELEKOM 454 (0,33 ) NORDTELEKOM 48 (1,69 ) NUTEX 39 (-1,28 ) OPUS 291 (1,39 ) OTP 15270 (0,79 ) OTT1 210 (-1,41 ) PANNERGY 738 (5,43 ) RICHTER 7010 (1,30 ) SET Group 102 (4,84 ) WABERERS 1085 (-0,91 ) ZWACK 17500 (0,29 )