Áll a bál a hűségidő miatt

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A távközlési szolgáltatók szerint hátrányosan érintené a fogyasztókat, ha a hűségidő két évről legfeljebb egy évre csökkenne - nyilatkozta az MTI-nek a Vodafone, a Telenor és a Magyar Telekom.

Az elektronikus hírközlésről szóló törvényhez a maximális hűségidő csökkentésére két kormánypárti képviselő nyújtott be módosító javaslatot, az indoklás szerint a fogyasztók kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében, amiről a Népszava és a Világgazdaság írt csütörtöki számában.

Vodafone

A Vodafone azt közölte, hogy amennyiben a törvény a javaslat szerint módosul, a fogyasztók kedvezőtlenebb feltételekkel vehetnék igénybe a szolgáltatásokat, hiszen a jelenlegi szolgáltatásportfólió árazásánál általában 2 éves futamidővel számolt a cég a tarfiacsomagoknál és a készülékvásárlásoknál.

A Vodafone a témában iparági egyeztetést sürget, hiszen álláspontjuk szerint a törvénymódosítás jelen formájában nem járna a fogyasztók számára kedvező változásokkal, ugyanakkor lassítaná a digitalizáció folyamatát, és nem támogatná a kormányzat azon törekvését, hogy a lakosság mind nagyobb hányada férjen hozzá a digitális szolgáltatásokhoz.

Telenor

A Telenor abban bízik, hogy mielőtt végleges döntés születne ebben a kérdésben, a jogalkotók figyelembe veszik a szolgáltatók véleményét. Megjegyzik, hogy az elektronikus hírközlési törvény szerint ugyan a hűségszerződés maximum 24 hónapra köthető, de a szerződés megkötését megelőzően a szolgáltatóknak mindenképp fel kell ajánlani az ügyfelek számára a 12 hónapig tartó (továbbá a határozatlan ideig tartó) előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét is. Ezért a Telenor szerint a hatályos szabályozás megfelelően biztosítja az ügyfelek számára a választás lehetőségét többféle szerződéses konstrukció között.

A törvénymódosítási javaslat mindenképpen hátrányos lenne ügyfeleink számára például a készülékvásárlásnál - írta a cég, hozzátéve, hogy ügyfelei jelentős része drága okoskészülékekre vágyik, amelyek a hűségidőt is magában foglaló részletfizetési megoldásokkal egyszerűen megszerezhetők. Az ügyfelek jelentős részének viszont nagyon megterhelő, vagy lehetetlen lenne szerződéskötéskor, egyszerre, egy összegben kifizetni a készülékek árát.

Magyar Telekom

A Magyar Telekom úgy reagált, hogy épp az okoz hátrányt az előfizetőknek, ha megszűnik vagy lerövidül a határozott idejű szerződés időtartama alatt adott kedvezmények lehetősége.

A szolgáltató szintén arra figyelmeztetett, hogy a hűségidő egy évben történő maximálása különösen érzékenyen érintené a magas árszínvonalú okostelefonok elérhetőségét, hiszen a rövidebb hűségidő miatt az ezekre adott kedvezmények nagysága csökkenhet. Az ügyfeleknek jelenleg is szabad választási lehetőségük van, hogy kötnek-e hűségszerződést, illetve hogy milyen időtartamra - jegyezte meg a cég.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Tizenegy millió dollárbefektetés a Commsignia cégnél

A Commsignia 11 millió dollárbefektetést kapott.

Európa a befektetések központja

Egyre vonzóbb a külföldi befektetők szemében Közép-Kelet-Európa.

Kanadából és Svájcból érkezett a legtöbb befektetés

EU: tavaly már nem az USA-ból érkezett a legtöbb befektetés.

Ezt olvasta már?

Fontos ellenállásról fordult az MTelekom »

4IG 937 (-0,64 ) ANY 1310 (0,38 ) APPENINN 440 (0,23 ) AutoWallis 108 (-3,14 ) CIGPANNONIA 337 (-0,88 ) EHEP 14200 (0,71 ) ENEFI 584 (-0,34 ) ESTMEDIA 118 (-1,50 ) FORRAS/OE 1010 (-1,94 ) FUTURAQUA 121 (5,57 ) GSPARK 4400 (1,62 ) MOL 2940 (-0,88 ) MTELEKOM 421 (0,24 ) NORDTELEKOM 47 (-2,40 ) NUTEX 30 (-2,96 ) OPUS 397 (-0,45 ) ORMESTER 12500 (2,46 ) OTP 12230 (-0,16 ) OTT1 265 (-1,49 ) PANNERGY 736 (0,27 ) RICHTER 4898 (0,37 ) SET Group 650 (-2,84 ) TAKAREK 624 (-0,95 ) WABERERS 1320 (0,76 )