Áremelésről döntött a Fővárosi Közgyűlés

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A közösségi közlekedés tarifájának emeléséről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. 2013. január elsejétől egy vonaljegy 350 forintba, a havi teljes árú bérlet 10 500 forintba kerül majd. A közgyűlés által 18 igen és 10 tartózkodás mellett elfogadott előterjesztés rögzíti, hogy az árak differenciáltan emelkednek, több környéki bérlet és jegy ára nem változik.

A legnagyobb mértékben, 15 százalékkal a metrószakaszjegy drágul 260-ról 300 forintra.

Az előterjesztők befogadták a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának módosító indítványát, így a kisgyermekes, tanuló, felsőoktatási tanuló és a nyugdíjas havi és éves bérletek ára változatlan marad. A tanuló és kismama havi bérletek 3850 forintba, a nyugdíjas havi bérletek pedig 3700 forintba kerülnek a jövő év elejétől is.

Németh Zoltán frakcióvezető ezzel kapcsolatban azt mondta az MTI-nek, hogy messzemenőkig igyekeztek figyelembe venni a családok teherviselő képességét. Kiemelte, hogy a "Bajnai-Horváth-paktum", vagyis az előző ciklusban kötött kormány-főváros megállapodás szerint 2010 és 2012 között 15 százalékkal kellett volna emelni a viteldíjakat, ám a Fidesz-KDNP szakított a gyakorlattal, és két évig nem emelte a jegyek és bérletek árát. Az előző húsz évben ilyen nem történt, volt olyan év, hogy kétszer is emelkedtek a tarifák, sokszor infláció felett - mutatott rá Németh Zoltán.

A kedvezményes éves bérlet ára 107 ezer forintról 114 600 forintra változik, nem módosul viszont a legtöbb környéki jegy, valamint HÉV-jegy és -bérlet ára.

Az előterjesztés szerint kilenc ponton módosulnak a jegyekkel és bérletekkel kapcsolatos szabályok. A havi vagy negyedéves teljes árú bérlethez kapható lesz kiegészítő heti bérlet 2800 forintért, bevezetik a felsőoktatási tanulói bérletet, amely 3850 forintba kerül.

További változás, hogy az egyszelvényes éves Budapest bérleteket tetszőleges kezdő dátummal is meg lehet venni, a kisgyerekes bérletigazolványok érvényessége viszont 12 hónap helyett hat hónap lesz. A teljes árú bérletek januártól a bérletigazolvány helyett személyi igazolvánnyal vagy jogosítvánnyal is érvényesek lesznek, ezek azonosító számát kell majd a szelvényre ráírni.

Korlátozást jelent, hogy az eseti jegyek (vonaljegy, gyűjtőjegy, metrószakaszjegy, átszállójegy) a tarifa- vagy évváltást követő egy évig használhatók fel januártól, így egy 2012-es jegyet 2013. december 31-ig lehet felhasználni. Eltörlik a helyszíni pótdíj utólagos rendezésének lehetőségét, így januártól nem lesz arra lehetőség, hogy két napon belül rendezzék a tartozást 50 százalékos engedménnyel, a bérletbemutatás lehetőségét pedig 8 naptári napról két munkanapra csökkentették, a díjmentes utazásra jogosult személyek viszont az eddigi évi 2 alkalom helyett bármennyiszer bemutathatják az utazásra jogosító dokumentumokat.

Az előterjesztés jelezte, hogy ha érvényben maradt volna az inflációkövető emelést tartalmazó "Bajnai-Demszky-Horváth" megállapodás, akkor most 15 százalékkal lennének magasabbak a jegy- és bérletárak, egy jegy 370 forintba, a havi teljes árú bérlet 11 300 forintba kerülne.

A képviselők a szavazás előtt több mint egy órán keresztül vitatkoztak az előterjesztésről, ezek során a pártok a délelőtti sajtótájékoztatóikon elhangzott érveiket ismételték meg.

Ezt olvasta már?

A fővárosi turizmus még hónapokat várathat magára »

4IG 630 (1,61 ) AKKO Invest 461 (-0,65 ) ANY 1235 (-0,40 ) DELTA 99 (0,61 ) GSPARK 3170 (-0,63 ) Gloster 2499 (4,12 ) MOL 1852 (-0,75 ) MTELEKOM 381 (-0,13 ) NUTEX 30 (-0,66 ) RICHTER 6700 (0,07 ) SET Group 72 (0,70 ) WABERERS 908 (-0,22 )