-->

Áremeléssel indul a szezon a Balatonon

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az április 15-én induló balatoni hajózási szezonban 33 hajózási útvonalon 100 forinttal, 15 útvonalon 200 forinttal nőnek a jegyárak, a kompon a járművek tarifája nem változott, de az utasok átkeléséért 100 forinttal többet kell fizetni, mint korábban.

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy az árakat "a szolgáltatások szükséges és elvárt fejlesztése" érdekében emelik. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a Bahart csak a kompon évente 110 millió forintnyi kedvezményt nyújt különböző formában (Bahart-kártya, ingyenes utazás kisgyermekeknek és nyugdíjasoknak, családi és csoportos kedvezmények).

Megjegyezte, hogy két-három éve nem emeltek árat az önkormányzati tulajdonban lévő társaság hajóin és kompjáratán. Tavaly intenzív fejlesztési stratégiába kezdett a cég a mintegy két évtizedes lemaradásainak behozására, versenyképességének megőrzésére.

Jelentős fejlesztéseket hajtottak végre és terveznek az idén is, függetlenül a kormány Bahartot is érintő balatoni programjától - fejtette ki. A cég beruházási kerete tavaly 700 millió forint volt, az idén 800 millió, duplája a korábbi években e célokra fordított összegeknek.

A Bahart a hajózási szempontból kiugróan jónak számító 2016. évben 2,6 milliárd forint nettó árbevétel mellett 140 millió forintos eredményt produkált. Az idei terv ennek a megismétlése, az áremelésből keletkező pluszbevételek nem az eredményt, vagy az osztalékot, hanem a fejlesztési forrásokat fogják növelni - mondta a vezérigazgató.

A már végrehajtott fejlesztések közül kiemelte, hogy a cég "végletesen" elavult vízibuszaiból kettőt eladtak, két hajót 150, illetve 200 millió forintért teljesen felújítottak. Várhatóan az idei főszezonra elkészül a mintegy 150 millió forintos költségből megújuló Kossuth-komp is.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Befektetési alapok: a múlt hét kiugró vásárlásai és eladásai

A sorrend a múlt hét összesített eladási és vételi forgalmai alapján készült.

Hatalmas összeget fektet be az Aldi

Az Aldi 1,7 milliárd dollárt fektet be Nagy-Britanniában két év alatt.

Befektetési alapok: a hét vesztesei és nyertesei

A sorrend a múlt hét összesített eladási és vételi forgalmai alapján készült.

Ezt olvasta már?

Megteltek a gáztárolók, biztosított a téli ellátás »