Azért vannak nálunk is szépen gazdagok

| forrás:
mtieco
| olvasási idő: kb. 1 perc

A világon 187.380 embernek van 30 millió dollárnál nagyobb vagyona, közülük 365-en laknak Magyarországon - írta a Világgazdaság, a ­Wealth-X gazdagokra szakosodott kutatóintézet felmérését ismertetve. A lap megjegyzi, hogy a hasonló magyar kiadványok alapján az intézet adatai magasnak tűnhetnek.

A lap hétfői számában ismertetett jelentés listája szerint az idén összességében 25,8 billió dollár felett rendelkeztek a dollármilliomosok, akiknek száma kissé nőtt, összvagyonuk értéke azonban csökkent tavalyhoz képest. Ennek fő okaként a kutatók az eurózóna válságát jelölik meg. Magyarországon a kutatóintézet szerint a 365 dollármilliomos 40 milliárd dolláros összvagyonnal rendelkezett az idén, a számuk 6,4 százalékkal, a vagyonuk értéke 11 százalékkal csökkent. A lap megjegyzi, hogy a hasonló magyar kiadványok alapján az intézet adatai magasnak tűnhetnek, hiszen jóval 6,6 milliárd forintnál - a 30 millió dollár értéke - kisebb vagyonokkal is fel lehetett kerülni a top 100-as, illetve 150-es listákra.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Hét ötlet kapott tizenöt millió forintos befektetést

A befektetést az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures-től kapták.

Innováció és befektetés legyen a cél

Innovációra és befektetésekre szólította fel Európát Lagarde.

Új magyar-kínai megállapodások születtek

Az innováció, a kutatás és a logisztika területén születtek megállapodások.

Ezt olvasta már?

Érezhetően karcsúsodott a BAMOSZ-vagyon »

4IG 738 (-2,51 ) AKKO Invest 432 (-0,46 ) ALTEO 826 (-1,20 ) ANY 1355 (-1,45 ) APPENINN 377 (-3,09 ) AutoWallis 104 (0,97 ) CIGPANNONIA 197 (-1,40 ) EMASZ 30200 (-0,66 ) ENEFI 420 (2,94 ) ESTMEDIA 134 (-1,76 ) FORRAS/T 1960 (5,38 ) FUTURAQUA 101 (0,60 ) GSPARK 5060 (1,20 ) KPACK 24000 (-7,69 ) KULCSSOFT 3240 (5,19 ) MASTERPLAST 748 (0,27 ) MOL 2868 (-0,14 ) NORDTELEKOM 51 (-3,23 ) NUTEX 73 (-1,62 ) OPUS 324 (-0,31 ) ORMESTER 10500 (1,94 ) OTP 14850 (-0,34 ) OTT1 263 (1,94 ) RICHTER 5845 (0,26 ) SET Group 99 (-2,94 ) TAKAREK 572 (-1,04 ) WABERERS 1200 (0,42 )