Budapest Bank - 12,5 milliárd forint a profit

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A Budapest Bank csoport 12,54 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el tavaly a nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerint készült konszolidált (nem auditált) beszámolója szerint - jelentette be Lélfai Koppány, a bank elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kiemelte: a nyereség főként az új hitelkihelyezés növekedésének, illetve az annak nyomán emelkedő hitelállománynak, valamint a portfólió javuló minőségének köszönhető. A bankcsoport 2017-ben 14,4 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, de ezt részben egyszeri tételek eredményezték. A Budapest Bank csoport mérlegfőösszege 20 százalékkal 1 236 milliárd forintra nőtt 2018-ban. A pénzintézet ügyfelekkel szembeni nettó követelésállománya 22 százalékkal 826 milliárd forintra, az ügyfelekkel szembeni kötelezettségállománya, amelynek többségét a betétek adják, 28 százalékkal 892 milliárd forintra emelkedett tavaly.

A bank elnök-vezérigazgatója kiemelte: a tavalyi eredményt 9,3 milliárd forintra tervezték, ezt jelentősen sikerült túlteljesíteni. A bank a legtöbb üzletágban a bankpiac tavalyi bővülése feletti ütemet ért el - tette hozzá. A bankcsoport működési költségei 2018-ban 10 százalékkal 47,9 milliárd forintra nőttek, amelynek hátterében főként a digitalizációs és a marketing költségek, illetve a bérinfláció áll. A bankot továbbra is stabil likviditás és a kedvező forrásellátottság jellemzi, a bank tőkemegfelelési mutatója továbbra is magas, 15,35 százalékot ér el, ami jóval a hatóságilag előírt szint fölött van. Tavaly, három éves előkészítés után, a bank teljesen leváltotta a korábbi tulajdonos, a GE bankkártya rendszerét - mondta az elnök-vezérigazgató. A lakossági új hitelkihelyezés 50 százalékkal nőtt, ezzel emelkedett a lakossági üzletág bruttó hitelállománya, az előző év azonos időszakához képest 8 százalékkal 368 milliárd forintra bővült. A jelzáloghitelek, személyi kölcsönök és autófinanszírozás területén a korábbi évet is meghaladó mértékben nőtt a bank hitelállománya. Tavaly az új volumeneket tekintve a jelzáloghitel folyósításában érte el a legjobb eredményeket a hitelintézet, a bankpiac közel 37 százalékos növekedését meghaladva a korábbi év azonos időszakához képest 69 százalékkal több jelzáloghitelt helyezett ki a Budapest Bank. A személyi kölcsönök kihelyezése 50 százalékkal, az új autóhitelek nyújtása 34 százalékkal bővült. A Budapest Banknál elhelyezett lakossági lekötött betét és látra szóló állomány az előző év azonos időszakának növekedésénél jelentősen jobban, 21,2 százalékkal emelkedett.

Tóth Viktor, a bank üzleti vezérigazgató-helyettese közölte: a hitelintézet elsősorban hazai kis- és középvállalatokra (kkv-kra) szakosodott vállalati üzletága tavaly jelentősen, 24 százalékkal 514 milliárd forintra növelte teljes kihelyezett vállalati hitel- és lízingállományát. Lélfai Koppány a bank jövőbeni privatizációját érintő kérdésre elmondta: egy év eleji kormányhatározat alapján az állami vagyonért felelős tárca nélküli miniszternek idén június 30-ig kell kidolgoznia a Budapest Bank értékesítésének különböző módjait, a döntést előkészítő iratok, adatok "nem minősülnek nyilvános adatoknak." Egy másik kérdésre Tóth Viktor elmondta: a bank mintegy 235 ezer aktívan használt hitelkártyát mondhat magáénak.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Nagyot nőtt az amerikai tőkebefektetés Kínában

Kínában nőtt a külföldi működőtőke-befektetések értéke az első negyedévben.

Kína befektetne a horvát infrastruktúrába

A kínai befektetők élénken érdeklődnek az európai piac iránt.

Hét százalékos hozam egy év alatt

Műtárgybefektetési indexet indított a BÁV.

Ezt olvasta már?

Most mi van veled Morgan Stanley? »