-->

Ezzel számolj, ha kollégista lesz a gyerek

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Magyarországon közel 87 ezer diák kezdi el 2017 szeptemberében a középiskolát, közülük mintegy tizenhétezren költöznek kollégiumba. Ez komoly pénzügyi és logisztikai tervezést igényel a családoktól, önállósodást a fiataloktól. A pihenés és nyaralás mellett így érdemes a felkészülésre is időt, figyelmet fordítani. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői körbejárták, hogyan lehet a pénzügyi tudatosság jegyében felkészülni a nagy változásra.

A plusz kiadás terhe

Az Oktatási Hivatal adatai szerint idén összesen 95 488 gyerek adta be jelentkezését a közel 780 középiskola valamelyikébe, ahová 86 978 diák – azaz mintegy 90 százalékuk– sikeresen felvételizett. Azok számára, akik az iskolaváltás miatt otthonról kollégiumba költöznek, a valódi önállósodás kezdetét is jelenti ez az időszak.

Az állami és egyházi kollégiumok ugyan díjmentes lakhatást biztosítanak a diákoknak, de a költözés biztos, hogy anyagi terhet jelent a családnak. Az étkezés, a közlekedés olyan kiadások, amelyekkel nem, vagy csak részben kellett korábban számolni.

Otthonosan a pénzügyekben

A napi étkezés kollégiumi szállás esetén valamivel 1000 forint alatt van. Előre érdemes tervezni, hogy hány hétvégére utazik haza a gyermek, hiszen ez az utazás és az ellátás költségét is befolyásolja. Az alapvető kiadások így átlagosan 20 – 28 ezer forint is lehet. A havi hazautazásra pedig érdemes alkalmanként 1500 és 4000 forinti közötti összeggel számolni.

Sokan 14-15 éves korukra már tisztában vannak az alapvető pénzügyi fogalmakkal, a kollégiumba költözés azonban megköveteli, hogy a gyakorlatban is önállóan kezeljék pénzügyeiket. A költségek egy részének rendezését ugyanis a diákoknak kell intézni, így fontos, hogy magabiztosan és megbízhatóan bánjanak a zsebpénzükkel.

Érezzék a bizalmat

A váltás a gyerekek közegére, tudatosságára és személyiségfejlődésére is hatással lesz, ami igényeikben is megmutatkozik majd. Dr. Horváth Györgyi klinikai szakpszichológus szerint a kollégiumba költözés egy szükséges, de pozitív változás.

„A felvételi utáni sikerérzet hatására a gyerekek motiválttá és magabiztossá válnak, hiszen előrelépésként élik meg a folyamatot” – fogalmazott a szakember.

„A pénzügyi tudatosság az önmegvalósítás része, ahol fontos, hogy a fiatalok érezzék szüleik bizalmát, mert ez növeli ambícióikat. Ennek a generációnak már elengedhetetlen az önálló financiális gondolkodás és cselekvés, amit azonban kisiskolásként célszerű megalapozni” – fogalmazott Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Befektetési alapok: a múlt hét kiugró vásárlásai és eladásai

A sorrend a múlt hét összesített eladási és vételi forgalmai alapján készült.

Hatalmas összeget fektet be az Aldi

Az Aldi 1,7 milliárd dollárt fektet be Nagy-Britanniában két év alatt.

Befektetési alapok: a hét vesztesei és nyertesei

A sorrend a múlt hét összesített eladási és vételi forgalmai alapján készült.

Ezt olvasta már?

Diákhitel: meghosszabbították az igénylési határidőt »