Hitelre és bankszámlára fizetjük a legtöbb költséget

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Egy év alatt 4,2 százalékkal csökkentek a lakosság banki kiadásai, főként azért, mert a hozamcsökkenés jóvoltából a lakáshitelek havi törlesztő-részletei elmaradtak 2016 első negyedévéhez képest. Jelenleg egy 8 millió forintos hitelt már 60 ezer forintos részlet mellett felvehetünk, miközben néhány éve még 100 ezer forint felett kellett volna fizetnünk. További kedvező hír, hogy a bankszámlaköltségek átlagosan bő 8 százalékkal estek vissza, ami bizonyíték arra, hogy érdemes nyitott szemmel járni, és összehasonlítani az ajánlatokat - áll a Bankmonitor elemzésében.

Pozitív a kép

Éppen egy évvel ezelőtt indította útjára a Bankmonitor a Lakossági Banki Kiadási Mutatóját (LBKM), a friss értékek ismeretében megtudhatjuk, hogy átlagosan mekkora összeget kellett fizetnünk a bankok felé. Az összkép az LBKM alapján nagyon pozitív, míg 2016 első negyedévében mindent egybevéve a felnőtt lakosság átlagosan 12 195 forintot fizetett ki havi szinten, addig 2017 első negyedévére vonatkozóan 11 684 forintot.

Három hónapos időtávot nézve is hasonló folyamatokat fedezhetünk fel, a kiadások 11 870 forintról 1,6 százalékkal estek vissza. Habár, a főbb banki termékeken belül két esetben is a negyedéves adatok már emelkedésről számolnak be, ami arra utal, hogy bizonyos területeken megakadt az átlagos banki kondíciók javulása.

Az mindenképpen biztató, hogy miközben érezhetően csökkennek a háztartások terhei ezen a téren, a bérek töretlenül emelkednek, így a lakosság nettó pozíciója folyamatosan javul. A KSH által közölt legújabb átlagkeresetre vonatkozó statisztika szerint 171,5 ezer forint volt a nettó bér, amiből egy magyar felnőtt átlagosan 6,8 százalékot fizetett ki a banki termékek után havi szinten. Egy éve még az alacsonyabb jövedelem és magasabb költségek miatt 7,5 százalékos kiadással számolhattunk.

Egyénfüggő, hogy pontosan mekkora havi kiadási tételt jelentenek a banki termékek. Amennyiben nem egy felnőttre osztjuk le a kiadásokat, hanem csak azt nézzük, hogy mekkora költséggel jár számunkra egy lakáshitel vagy éppen egy bankszámla igénybe vétele, akkor már teljesen más értékeket kapunk.

Nyilvánvaló, hogy minél több terméket használunk és minél magasabb hitelt vettünk fel, annál nagyobb havi kiadással szembesülünk. Például az átlagos hitelfelvételi szokások mellett havi szinten 61 400 forintot kell kifizetnünk egy lakáshitelért, míg ennek körülbelül a felét egy átlagos gépjárműhitelért.

Még támogató a környezet, de ki tudja meddig

A legnagyobb kiadási tétel a mutatón belül a hitelekhez köthető, a 11 684 forintból 91,1 százalékot fizetünk ki ilyen formában. Töretlenül az élen a lakáshitelek találhatók, melyek egyedül az összes átlagos kiadás 48 százalékáért felelősek. Éves alapon a kiadások 3,4 százalékos csökkenésében szerepet játszott, hogy egy év leforgása alatt a lakáshitelek kamatbázisát jelentő BUBOR (budapesti bankközi forint hitelkamatláb) 1,35 százalékról 0,35 százalékra esett, ami a hitelek törlesztő-részletének visszaesését hozta el - mutat rá a Bankmonitor elemzése.

A kilátásokat illetően sok a bizonytalanság, ugyanis az infláció fokozatos emelkedése miatt a kamatemelkedés sem várat sokat magára, bár a jegybank egyes intézkedéseivel ezt késleltetni tudja.

A kihívásokra válaszul a lakosság elmozdult a hosszabb távon, akár 10 éven keresztül rögzített kamatú lakáshitelek irányába. A legolcsóbb hitelek ilyen feltételek mellett már 6 százalék alatti THM mellett felvehetők, ami azt jelenti, hogy egy átlagos 7,7 millió forintos hitel 20 évre havi 56 300 forintos törlesztőrészletet jelent. Ezzel ellentétében ma átlagosan egy lakáshitellel rendelkező 61 400 forintot fizet ki, ami a jövedelmének 36 százalékát viszi el.

A kiadások között a hitelek utáni legnagyobb tételt a bankszámla fenntartása jelenti, amely 7,5 százalékos részesedést hasít ki magának. A Bankmonitor kalkulátora alapján az utóbbi egy évben bőven volt tér a kondíciók vonzóbbá tételére, mind közül a legnagyobb csökkenést (8,3 százalékot!) itt találtuk. Ráadásul, a 872 forint az átlagos kiadást testesíti meg, a legolcsóbb számlacsomagok mellett 302 forintra szoríthatjuk le a költségeket.

A megtakarítási termékek közül a lakástakarék emelkedik ki, az utóbbi években a nulla közeli betéti kamatok miatt sokan ezt a megtakarítási formát választották lakáscéljuk elérésére.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Kevésbé borúlátóak Németországban

Kevésbé borúlátó befektetői hangulat Németországban és az euróövezetben.

Ezért nélkülözhetetlenek a német kapcsolatok

A német befektetők a legmodernebb gyárakat hozzák Magyarországra.

Tizenegy millió dollárbefektetés a Commsignia cégnél

A Commsignia 11 millió dollárbefektetést kapott.

Ezt olvasta már?

Egyre több az otthonról indított hiteligénylés »

4IG 952 (0,21 ) ALTEO 764 (-0,26 ) ANY 1300 (0,39 ) APPENINN 438 (-1,13 ) AutoWallis 113 (-0,88 ) BIF 301 (0,33 ) CIGPANNONIA 315 (-0,16 ) Duna House A 3780 (1,07 ) ELMU 32600 (1,24 ) ENEFI 490 (-1,21 ) ESTMEDIA 118 (-1,51 ) FUTURAQUA 110 (-3,51 ) GSPARK 4550 (0,22 ) MOL 2962 (-1,46 ) MTELEKOM 435 (-0,11 ) NORDTELEKOM 46 (-1,83 ) NUTEX 31 (0,32 ) OPUS 386 (-1,48 ) OTP 12770 (-1,01 ) OTT1 276 (-1,43 ) PANNERGY 746 (0,27 ) RABA 1130 (-0,44 ) RICHTER 4946 (0,53 ) TAKAREK 602 (-2,90 ) ZWACK 16800 (-0,30 )