Homályos közlemény - tiltás magánszemélyek ellen

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonnali hatállyal megtiltotta két magánszemélynek, hogy a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet, így különösen portfóliókezelést és függő ügynöki tevékenységet végezzenek. A jegybank a magánszemélyekkel szemben piacfelügyeleti eljárást folytat.

Az MNB keddi tájékoztatása szerint az eddig beszerzett bizonyítékok alapján okkal feltételezik, hogy egy budapesti, illetve egy indonéziai magánszemély bejelentés nélkül, jutalék ellenében magyar ügyfeleket közvetítettek máltai és ausztrál székhelyű befektetési szolgáltatóknak, illetve a közvetített befektetők számára esetlegesen portfóliókezelési tevékenységet is végeztek. A magánszemélyek ugyanakkor nem szerepelnek az MNB nyilvántartásaiban, így befektetési szolgáltatási és függő ügynöki tevékenység végzésére nem jogosultak.

A jegybank közleményében hangsúlyozta: az engedély nélküli befektetési szolgáltatási tevékenység, illetve a bejelentés hiányában végzett közvetítői tevékenység Magyarországon bűncselekménynek minősül. Az MNB felhívja a fogyasztók figyelmét: egy-egy szolgáltatás, termék igénybe vétele előtt mindig előzetesen ellenőrizzék, hogy az adott szolgáltató, ügynök rendelkezik-e pénzügyi, illetve befektetési tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel vagy regisztrációval, és így szerepel-e a jegybank piaci szereplőket felsoroló nyilvántartásaiban. Az engedéllyel, regisztrációval rendelkező pénzügyi szolgáltatókról az MNB honlapja, ügyfélszolgálata, illetve vidéki pénzügyi tanácsadó irodái minden szükséges tájékoztatást megadnak az érdeklődőknek.

Ha a fogyasztók úgy ítélik meg, hogy az adott szolgáltató engedéllyel vagy regisztrációval nem rendelkezik, vagy további ilyen személyről szereztek tudomást, tegyenek bejelentést a jegybanknak - olvasható a közleményben.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Szijjártó: átalakulnak a befektetési erőviszonyok

A világgazdaságban a keleti térség befektetői egyre meghatározóbbak.

200 milliós befektetést kapott a TrustChain

A vállalkozás szolgáltatásai folyamatosan bővülnek.

A PortfoLion 2,4 millió dollárt fektet be

szolgáltatásfejlesztés és nemzetközi növekedés gyorsítása a cél.

Ezt olvasta már?

Ötvenmilliárd forinttal csökken a jegybanki swapállomány »

4IG 610 (-0,65 ) AKKO Invest 492 (-1,20 ) ALTEO 870 (0,23 ) ANY 1375 (-0,36 ) APPENINN 363 (-0,68 ) AutoWallis 104 (-0,48 ) CIGPANNONIA 186 (-0,11 ) CyBERG 1490 (6,43 ) EHEP 7750 (4,73 ) EMASZ 31000 (-0,64 ) ENEFI 400 (-1,23 ) ESTMEDIA 125 (0,97 ) FUTURAQUA 103 (0,59 ) GSPARK 5240 (-0,38 ) KPACK 19800 (4,21 ) KULCSSOFT 2740 (2,24 ) MASTERPLAST 756 (-1,05 ) MOL 2696 (1,51 ) MTELEKOM 438 (0,34 ) NORDTELEKOM 49 (1,35 ) NUTEX 39 (-0,26 ) OPUS 283 (-0,98 ) ORMESTER 9750 (3,72 ) OTP 15320 (-0,26 ) OTT1 207 (0,98 ) PANNERGY 750 (0,27 ) RABA 1115 (-2,62 ) RICHTER 7055 (-0,98 ) SET Group 101 (-1,94 ) WABERERS 1085 (-2,25 ) ZWACK 17650 (0,86 )