Indul a roham az autópálya matricákért

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Folyamatosan növekszik a Simple applikáción és az online felületen vásárolt autópálya matricák száma, az OTP Mobil szerint a tavalyi tranzakciószám a háromszorosára is növekedhet idén. A legtöbben heti matricát vásároltak, a legnépszerűbb időszakok az év eleje valamint a nyári iskolai szünet hónapjai. Van néhány fontos változás, amire érdemes odafigyelni: a 2018-as matricák elővásárlása már december elsején elindult, illetve lesznek új fizetős szakaszok is, így érdemes már ezekkel is számolni a 2018-as utazások tervezésénél.

Inkább mobillal

Az OTP Mobil adatai szerint 2016-hoz képest idén két és félszer több e-matricát vásároltak a vállalat online felületén és mobil applikációján keresztül. A Simple felületein 2017. november 24.-ig bonyolított tranzakciók összértéke meghaladta a 600 millió forintot.

„Az alkalmazáson és a simple.hu weboldalon keresztül 2016-ban összesen 48512 matricát váltottak, míg 2017-ben ez a szám már 122 ezer fölé emelkedett” – számolt be az eredményekről Benyó Péter, az OTP Mobil ügyvezető igazgatója.

„A legtöbb matricát továbbra is a személygépkocsival rendelkezők veszik, de háromszorosára nőtt a motorra és a teherautókra eladott vignetták száma is. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a következő két hónapban további emelkedésre számítunk, hiszen az éves matrica vásárlás szempontjából ez a csúcsidőszak”- tette hozzá.

Az OTP Mobil adatai szerint a heti matricából fogyott a legtöbb közel 66500 darab. A második helyen a 2015-ben bevezetett megyei éves matrica áll, ebből mintegy 33000 darabot vásároltak a sofőrök, míg havi matricából több mint 20 ezer fogyott. Az országszerte egész éves használatra jogosító verziót továbbra is kevesen választják, a Simple by OTP appon keresztül vásárlók mindössze hat százaléka ruházott be erre – bár ez is kétszeres növekedés a tavalyi számokhoz képest.

Elindult az elővásárlás

December elsejétől elindult az autópálya matrica elővásárlási időszak, aminek keretein belül a 2018-ra érvényes éves megyei és országos matricák vásárolhatóak meg. Érdemes azonban figyelni, mivel ezek a vignetták csak 2018. január 1-től érvényesek. Az idei év hátralevő részére még lehet akár éves megyei matricákat is vásárolni.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kimutatásai alapján a tavalyi matrica elővásárlási időszakban összesen 76 ezer jogosultságot vásároltak közel 1,1 milliárd forint értékben. Ezek közül 3300 darabot a Simple alkalmazáson vagy a www.simple.hu oldalon keresztül.

Jövő év január 1-től bővülni fog a fizetős útszakaszok száma is, az M85-ös Csornát elkerülő második szakaszával és az M35-ös Debrecen utáni folytatásának első ütemével. Érdemes a megfelelő matricák kiválasztásakor ezeket is figyelembe venni.

Hirdetés
Brexit

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, kérdésessé válna...

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Szavazz!

Ütik, vágják egymást a vámlovagok

Régi fogalom került elő: a vámháború. Donald Trump, USA elnök indította a...

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Hirdetés
Befektetés

Szilárdtest-akkumulátor fejlesztőbe invesztál a VW

A Volkswagen konszern 100 millió dollárt fektet a szilárdest-akkumulátor...

Félmilliárd dollárt fektet a Google a kínai JD.com-ba

A Google 550 millió dollárt fektet be Kína második legnagyobb online...

Turbulenciákat okoz a protekcionizmus

A külföldre irányuló befektetések a múlt évben 23 százalékkal estek.

Ezt olvasta már?

Híd épül Ipolydamásd és Helemba között »

4IG 3600 (-1,64 ) ALTERA 780 (-1,27 ) ANY 1300 (-0,76 ) APPENINN 570 (-3,06 ) CIGPANNONIA 424 (-0,35 ) CSEPEL 860 (-4,02 ) ELMU 26400 (-3,65 ) EMASZ 24800 (-0,80 ) ESTMEDIA 122 (-1,21 ) GSPARK 3360 (-1,18 ) KONZUM 2925 (-0,85 ) MOL 2650 (0,91 ) MTELEKOM 403 (-0,74 ) NORDTELEKOM 37 (-2,60 ) NUTEX 54 (-1,82 ) OPUS 606 (-2,26 ) OTP 10020 (0,50 ) OTT1 249 (-2,35 ) PANNERGY 678 (-1,45 ) RICHTER 4570 (-2,35 ) SET Group 256 (-2,29 ) TAKAREK 607 (-0,82 ) WABERERS 3290 (-0,30 ) ZWACK 16650 (0,60 )