Jócskán megugrottak a felvásárlási árak

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Alapvetően a gyümölcsök és a sertések drágulása miatt három hónap lassulás után októberben ismét gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján pénteken megjelent adatok szerint a szeptemberi 2,0 százalékos csökkenés után októberben a gyümölcsök felvásárlási ára átlagosan 14,6 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, a sertések felvásárlási árának emelkedése pedig 30,5 százalékról 37,8 százalékosra ugrott.

A gabonafélék és a burgonya árának csökkenése nyomán a növényi termékek átlagos áresése 4,2 százalékosról 3,5 százalékosra mérséklődött, az élőállatok és állati termékek drágulása 10,2 százalékosról 12,6 százalékosra emelkedett. A gabonaárak 8,1 százalékkal voltak a tavaly októberinél alacsonyabbak a szeptemberi 5,4 százalékos éves csökkenés után. A búza felvásárlási ára 10,2 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly októberinél a szeptemberi 7,2 százalék helyett, a kukorica októberre 6,3 százalékkal lett olcsóbb, a szeptemberi 4,8 százalékos éves csökkenés után.

A zöldségek árcsökkenése 2,9 százalékos volt a szeptemberi 1,3 százalékot követően, a burgonya ára is 0,4 százalékkal alacsonyabb lett a tavaly októberinél míg szeptemberben 18,0 százalékkal drágult éves összehasonlításban. Októberben a paradicsom felvásárlási ára 9,8 százalékkal, az uborka 21,5 százalékkal, a karfiol 28,7, a sárgarépa 9,5 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyinál. A vöröshagyma 3,0 százalékkal, a fejes káposzta 7,9 százalékkal lett olcsóbb. A zöldbab ára ugyanakkor 160,8 százalékkal megugrott az ehhez képest szolid 15,3 százalékos szeptemberi drágulás után.

A szőlőtől megtisztítva a gyümölcsök átlagosan 29,4 százalékkal drágultak a tavaly októberi felvásárlási árakhoz képest. Az alma ára 43,5 százalékkal, a körtéé 37,0 százalékkal, az őszibaracké viszont csak 4,8 százalékkal lett a tavaly októberinél magasabb. Az élőállatok felvásárlási ára 16,7 százalékkal volt magasabb a tavaly októberinél, a szeptemberi 13,4 százalék után. A vágósertés mellett a vágómarha felvásárlási árának éves emelkedése is meglódult a szeptemberi 1,2 százalékosról 11,3 százalékosra.

A baromfi mindössze 1,0 százalékkal drágult átlagosan, a juh felvásárlási ára a szeptemberi 5,3 százalék helyett októberben csak 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az állati termékek októberi 4,3 százalékos emelkedése 0,9 százalékponttal magasabb a szeptemberinél, amit a tej drágulásának 7,2 százalékra emelkedése okozhatott az előző havi 5,0 százalékról. A tojás felvásárlási ára 3,5 százalékkal alacsonyabb volt a tavaly októberinél, míg szeptemberben is 3,9 százalékkal csökkent.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Egyre vonzóbb a befektetés Kínában

Gyorsult a Kínába áramló külföldi tőkebefektetések növekedése.

Egy százalékkal csökkent a globális FDI

Minimálisan csökkentek a közvetlen külföldi működőtőke-befektetések.

Közel háromszorosára nőtt a befektetések értéke

Jelentősen bővült a kockázati tőkebefektetések piaca.

Ezt olvasta már?

A KSH szerint száguld az idegenforgalom »

4IG 618 (-1,90 ) ALTEO 880 (1,15 ) ANY 1380 (-0,36 ) APPENINN 353 (-0,98 ) AutoWallis 102 (-0,49 ) BIF 314 (0,32 ) CSEPEL 502 (-2,33 ) EHEP 8000 (2,56 ) ENEFI 370 (-1,86 ) ESTMEDIA 129 (-0,46 ) FORRAS/T 1710 (-10,00 ) FUTURAQUA 102 (-2,12 ) GSPARK 5060 (1,61 ) KPACK 18600 (5,08 ) MASTERPLAST 758 (0,26 ) MOL 2650 (-0,67 ) MTELEKOM 457 (-0,11 ) NORDTELEKOM 50 (0,70 ) NUTEX 41 (-3,27 ) OPUS 290 (0,83 ) OTP 14260 (-0,28 ) OTT1 224 (-3,45 ) PANNERGY 720 (-1,64 ) RABA 1150 (0,88 ) RICHTER 6500 (-0,46 ) SET Group 90 (0,78 ) TAKAREK 499 (-0,20 ) WABERERS 1070 (-0,93 ) ZWACK 17600 (0,57 )