Jövőre az adóhivatal dolgozik helyettünk

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Továbbfejleszti rendszerét az adóhatóság, így jövőre már az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is a hivatal készíti el a személyijövedelemadó-bevallást, ezze véget ér az adóbevallás kora Magyarországon - mondta Tállai András a Magyar Időknek.

A lap szombati számában megjelent interjúban a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője közölte: a kormány szeretné a vállalkozások adminisztrációs feladatait is megkönnyíteni, így minden olyan bevallás kitöltését átveszi majd a hivatal, amit csak átvehet. A cél az, hogy a polgárok és a cégek helyett is a NAV dolgozzon - tette hozzá.

Kifejtette: évtizedes nyűgtől szabadította meg az adófizetőket tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azzal, hogy az idén már nagyjából négymillió polgár személyi jövedelemadó-bevallását készítette el.

Azzal, hogy jövőre a mezőgazdasági őstermelők és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek helyett is az adóhivatal készíti el a dokumentumot nagyjából 350 ezer embert szabadítanak meg a bevalláskészítés feladatától. Az erről szóló jogszabály már a törvényhozás asztalán fekszik - közölte Tállai András.

A parlamenthez benyújtott indítvány arról is rendelkezik, hogy jövőre a munkáltatók válláról is lekerül az szja-bevallás készítésének terhe. A munkaadók, ha volt megfelelő kapacitásuk, elkészíthették alkalmazottaik bevallását, erre azonban már nem lesz szükség - mondta az államtitkár.

Hozzáfűzte: teljességgel felesleges, hogy a cégek is bíbelődjenek ugyanazzal a papírmunkával, amit a hatóság elvégez. Az utóbbi időkben nagyjából harmincezer vállalkozás készített a munkavállalóinak bevallást, ennyi cég dolga lesz ezentúl egyszerűbb - mondta a NAV vezetője.

A kormányzat más módon is igyekszik enyhíteni a gazdaság szereplőinek adminisztrációs terheit. Az idén például már a NAV-hoz is benyújthatják a vállalkozások a helyi iparűzési adóbevallásukat.

"Ezen az úton haladunk tovább, az adóhivatal így jövőre jövedéki bevallástervezetet küld az érintettek cégnek" - jegyezte meg Tállai András.

Hirdetés
Brexit

"Katasztrofális" következményekkel járna a brit élelmiszeripar...

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Szavazz!

Védtelenek lesznek az adataink?

Május végén lép életbe a GDPR, és itthon egyetlen szervezet sem lesz 100...

Torzítja Trump a piacot?

Nem elég, hogy az 1929-33-as nagy gazdasági világválság óta nem kezdett évet...

Hirdetés
Befektetés

Zombiállapotból ébredeznek a piacok

Véget ért egy, a korábbiakhoz nem hasonlítható ciklus. Ebben a ciklusban a...

Felügyeleti eljárás indult a nedolgozz.hu ellen

Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárultáig azonnali hatállyal...

Kockázati tőke nagyvállalattól: álom vagy valóság?

A hazai kockázati befektetői piacon egyre nagyobb szerepet vállalnak a...

Ezt olvasta már?

Százezres büntetést kockáztatnak a katás cégek »

4IG 3060 (9,29 ) ALTERA 930 (8,77 ) ANY 1390 (-1,42 ) APPENINN 675 (-0,74 ) BIF 1930 (1,05 ) CSEPEL 950 (-1,86 ) Duna House A 4060 (-2,87 ) EMASZ 26200 (0,77 ) ESTMEDIA 124 (-11,15 ) FUTURAQUA 67 (-5,10 ) GSPARK 3520 (1,15 ) KONZUM 3310 (-1,05 ) MOL 2906 (-0,62 ) OPUS 718 (-0,28 ) OTP 11220 (-1,06 ) OTT1 296 (-0,34 ) PANNERGY 754 (0,53 ) PLOTINUS 6800 (1,49 ) RABA 1370 (-1,79 ) RICHTER 5230 (0,29 ) WABERERS 4200 (3,45 )