Kevesebben halmozzák fel közüzemi számláikat

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Egy év alatt 68,2 milliárdról 30 milliárd forintra csökkent a földgáz- és áramcégeknél nyilvántartott tartozások összege - írta a hétfői Magyar Idők a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adataira hivatkozva.

Jelentősen csökkent a kintlévőség

A cikk szerint a tavaly júniusi 38,8 milliárd forintról 12,2 milliárdra zuhant a lakosság földgázszolgáltatók felé nyilvántartott, lejárt tartozása egy év alatt, és a hivatal nyilvántartásából arra lehet következtetni, hogy a nyár közepére sokaknak sikerült rendezniük a télen felhalmozott tartozásukat.

A 2015-ös és az idei első fél év adatait összehasonlítva a lap szerint kiderült az is, hogy a tartozók száma egy év alatt százezerrel csökkent: 2016 júliusát már csak 458 ezren kezdték földgázdíjhátralékkal, míg tavaly nyár közepén még 562 ezer lakossági fogyasztó tartozott a gázszolgáltatójának.

Sokan leküzdötték a tartozást

A lap szerint a villamosenergia-szolgáltatóknak 923 ezren tartoznak, 73 ezerrel kevesebben, mint az év elején. Tavaly június végén még 1,57 millió lejárt kintlevőséggel rendelkező felhasználót tartottak nyilván, és akkor még 29,3 milliárd forint volt a tartozásállomány, ami egy év alatt 17,7 milliárd forintra mérséklődött.

A lap megjegyzi azt is, hogy az állami rezsicsökkentés mérséklő hatással volt a tartozók számára és a tartozás volumenére is, mert amíg a programot megelőző év, 2012 nyarán még nagyjából hárommillió kifizetetlen energiaszámlát tartott nyilván a hivatal, addig 2015 első fél évének végére 1,8 millióra apadt a tartozók száma. A tartozás összege 2013-ban meghaladta a 140 milliárd forintot, tavalyra pedig megfeleződött.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Figyelj oda a pénzedre! - Segíthet a lista, melyik alapot válaszd

A sorrend a múlt hét összesített eladási és vételi forgalmai alapján készült.

Megcsappanó befektetési kedvvel számolnak Európában

Azonban felértékelődik az európai gyártókapacitás.

Egyre többen fektetik be pénzüket

Nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon májusban.

4IG 578 (-2,20 ) AKKO Invest 450 (-0,99 ) ALTEO 730 (-2,14 ) AutoWallis 77 (0,39 ) CIGPANNONIA 331 (12,59 ) CyBERG 1080 (-6,09 ) DELTA 107 (-0,74 ) Duna House A 3100 (-3,12 ) EHEP 2340 (-4,10 ) ENEFI 329 (8,77 ) FORRAS/OE 1070 (-6,96 ) FUTURAQUA 65 (0,15 ) Gloster 2430 (-0,82 ) KULCSSOFT 1675 (1,52 ) MASTERPLAST 612 (0,99 ) MOL 1796 (-0,77 ) MTELEKOM 382 (-0,78 ) NORDTELEKOM 28 (-1,75 ) NUTEX 29 (-2,23 ) OPUS 240 (-2,04 ) ORMESTER 11850 (3,04 ) OTP 10840 (-0,09 ) OTT1 189 (-1,25 ) PANNERGY 608 (1,33 ) RICHTER 6535 (0,38 ) SET Group 69 (-1,29 ) TAKAREK 500 (5,49 ) WABERERS 900 (8,43 )