Kezdünk megjavulni, gyorsabban fizetjük a cechet

| forrás:
Bisnode
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Érzékelhető javulást mutatott 2018-ban a határidőre kifizetett számlák aránya, sőt az átlagos késedelem is rövidült két nappal - derül ki a Bisnode cégcsoport 2018 év végi adataiból. A javulás annak fényében még értékesebb, hogy az átlagos fizetési határidő is csökkent két nappal.

Ez annyit tesz, hogy folytatódik a javuló tendencia a hazai fizetési morálban, hiszen a vizsgált, cégek által kiállított számlák több, mint 72 százalékát sikerült határidőre teljesíteni, az átlagos késedelem pedig 18-ról 16 napracsökkent. Szintén javuló arányt mutatott az extrém késések mutatója is, legalábbis a számlák értékét tekintve: a 60 napon túli késés 3,77 százalékkal kevesebb alkalommal fordult elő, a 90 napon túl rendezett számlák értékaránya pedig jóval 1 százalék alatt maradt, 0,66 százalékos volt, ami lényegében megegyezett a korábbi évi értékkel.

- Az iparágak körül a fizetési hajlandóságban egyértelmű a kiskereskedelem (kivéve: gépjármű, motorkerékpár) fölénye, itt a számlák értékének csaknem 85 százalékát rendezték határidőre. A sereghajtó az információ, kommunikáció ágazat volt, ahol az összes kiállított számla csupán 46,83 százalékának ellenértéke érkezett be időben, de az építőipar és a papíripar sem lehet büszke, egyiküknél sem érte el az időben rendezett ellenérték az 50 százalékot. Meg kell jegyezni, hogy a papíripar javított a korábbi helyzeten - mondta Keleti József, a Bisnode ügyvezetője.

A pénzükhöz a leghamarabb a bútoripari ágazatban működő cégek juthattak, a Bisnode adatai szerint átlagosan – az előző évhez képest 10 (!) napot javítva - 29 nap alatt kapták meg számláik ellenértékét. A leghosszabb ideig a gépipari cégek várhattak, számszerűsítve 55 napot.

A leggyorsabban a pénzükhöz jutó iparágak

SORREND IPARÁG 2017 2018
1. bútorgyártás 39 29
2. egyéb szolgáltatás 33 30
3. oktatás 32 31
4. szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 45 34
5. textilipar 34 34

A leglassabban a pénzükhöz jutó iparágak

SORREND IPARÁG 2017 2018
1. gépipar 58 55
2. vegyi anyag, gyógyszer termékek gyártása, kokszgyártás és kőolaj-feldolgozás 55 54
3. számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 59 54
4. papíripar 47 48
5. fémalapanyag, fémfeldolgozási termék gyártása 47 48
Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Nagyot nőtt az amerikai tőkebefektetés Kínában

Kínában nőtt a külföldi működőtőke-befektetések értéke az első negyedévben.

Kína befektetne a horvát infrastruktúrába

A kínai befektetők élénken érdeklődnek az európai piac iránt.

Hét százalékos hozam egy év alatt

Műtárgybefektetési indexet indított a BÁV.

Ezt olvasta már?

Hét százalékos hozam egy év alatt »

4IG 4320 (1,65 ) AKKO Invest 25000 (1,63 ) ALTEO 780 (-1,02 ) APPENINN 524 (-2,24 ) AutoWallis 145 (-0,68 ) BIF 3350 (-0,59 ) CIGPANNONIA 429 (-0,23 ) CSEPEL 510 (-0,78 ) ELMU 29800 (2,05 ) ENEFI 430 (3,37 ) ESTMEDIA 124 (-0,80 ) FUTURAQUA 59 (2,25 ) GSPARK 3680 (1,94 ) KONZUM 219 (-0,68 ) KPACK 16200 (4,52 ) MOL 3328 (0,54 ) MTELEKOM 460 (-0,76 ) NORDTELEKOM 40 (-0,50 ) OPUS 439 (-0,81 ) ORMESTER 2680 (-2,90 ) OTP 12880 (-0,92 ) OTT1 220 (-3,51 ) PANNERGY 700 (-1,13 ) RICHTER 5710 (0,18 ) SET Group 710 (-2,61 ) TAKAREK 710 (1,14 ) WABERERS 1550 (-1,90 ) ZWACK 17450 (0,87 )