KGFB: ne számíts aztán semmi jóra!

| forrás:
biztosítás.hu
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Tizenhárom biztosító tette közzé január 1-re szóló kötelező biztosítási díjait. Sajnos a 13-as szám most sem hoz szerencsét az érintett egymillió gépjármű-tulajdonosnak, akik újabb 15%-os átlagos drágulással számolhatnak. A díjak emelkedése miatt idén is mindenkinek érdemes ellenőriznie a számára ajánlott díjakat - áll a Biztosítás.HU összehasonlító portál közleményében.

A magyarországi kötelező biztosítási díjak jelentős átalakuláson mentek keresztül az összehasonlító-portálok 2004. évi megjelenése óta. Az autósok aktivitásának köszönhetően 2004 és 2011 között a díjak közel harmadukra zuhantak, 15-20 ezer forint éves megtakarítást hozva ezzel az autósoknak. A biztosítók által túlzásba vitt árverseny azonban 2010-re megbosszulta magát, a kötelező kampány eltörlésre került és a díjak erős emelkedésbe kezdtek. A Biztosítás.HU legfrissebb adatai azt mutatják, hogy az elmúlt hat évben töretlen díjemelkedés jövőre is folytatódik. Az is igaz ugyanakkor, hogy az emelkedő díjak még mindig elég messze vannak a 2004. évi induló szintjüktől (a közel 45 ezer forinttól).

Mennyi lesz a kötelezőm díja?

Öt, de akár tízezer forint feletti éves emeléssel is találkozhatnak a még december 31-i biztosítási évfordulóval rendelkező autósok, ha rátekintenek jövő évi kötelező díjukra.

A közel egymillió érintett autósnak ugyanis szinte kivétel nélkül emelkedő díjakat ajánlanak novemberben biztosítóik. A díjemelkedéseket elkerülendő az autósoknak újra aktivizálniuk kell magukat. A díjak ellenőrzésére várhatóan november 3-tól kerülhet sor, ekkortól lesznek ugyanis teljes egészében elérhetőek a díj-összehasonlító kalkulátorok az online alkuszi portálokon. A biztosítóváltásra december 1-ig van idejük az autósoknak.

Miért emelkedik a díj?

Joggal merül fel a kérdés, hogy ha a biztosítók egyszer már le tudták csökkenteni díjaikat egy egészen alacsony szintre, most mi annak az oka, hogy ismét dinamikus emelkedéssel kell az autósoknak számolniuk? A magyarázat szerint az alkatrészárak és a javítói óradíjak hihetetlen magasságokba emelkedtek az elmúlt években.

Ez nyilván jelentősen megnövelte a biztosítók költségeit (18 ezer forintos javítói óradíj !!! már nem számít kiugrónak), illetve  az autók műszaki tartalmának növekedése miatt a károk átlagértéke is jelentősen megnőtt.

Versenyben az ügyfelekért 

Az idei évben a biztosítók összesített KGFB díjbevétele várhatóan meghaladja már a 170 milliárd forintot. Ez majdnem a kétszerese annak a 90 milliárdnak, melyet a kötelező díjak legalacsonyabb szintjekor realizálni tudtak a biztosítók. Ha azonban figyelembe vesszük az emelkedő kárráfordításokat és a hazai járműpark hihetetlenül dinamikus növekedését, akkor ez a díjtömeg már arányosnak mondható. A járművek száma ugyanis a 2012-es 3,2 millióról mára több mint 5 millióra emelkedett hazánkban.

Az összesített díjtömeg azonban önmagában még nem mond túl sokat. Ahhoz, hogy a szektor profitabilitását megvizsgálhassuk, szükséges a kárráfordítások ismerete is. Ez az elmúlt két évben 62% körül alakult a biztosítók átlagában. Ezt szakértők már megfelelőnek találják, vagyis a károk és a díj aránya már alkalmas arra, hogy az egyes biztosítóknak megfelelő mozgástere legyen a díjaik üzletszerzési célú mozgatására és ismét elkezdhessenek új ügyfelek után nézni azáltal, hogy egyes autósoknak már kedvezőbb díjakat ajánlanak. Ezt erősíti az is, hogy a most megjelent tarifákban ismét jelentősebb eltérések vannak az egyes biztosítók kampányra ajánlott díjai között, vagyis a díjemelkedéseket elkerülni szándékozó autósoknak mindenképp érdemes körülnézniük a piacon.

* * *

A Biztosítás.HU az egyik legnagyobb független online biztosításközvetítő (alkusz) Magyarországon. Alkuszként az ügyfél nevében jár el a biztosítóknál a kiválasztott biztosítás megkötése érdekében. A társaságnak eddig is döntő szerepe volt az internetes biztosításkötés egyre nagyobb ütemű fejlődésében, mára a regisztrált felhasználóinak száma meghaladja az 650.000-et. A Biztositas.HU online biztosításközvetítői szolgáltatása díjmentes az ügyfél számára, gyors és egyszerű díjkalkulációt, összehasonlítást, valamint szerződéskötést biztosít.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Nagyot nőtt az amerikai tőkebefektetés Kínában

Kínában nőtt a külföldi működőtőke-befektetések értéke az első negyedévben.

Kína befektetne a horvát infrastruktúrába

A kínai befektetők élénken érdeklődnek az európai piac iránt.

Hét százalékos hozam egy év alatt

Műtárgybefektetési indexet indított a BÁV.

Ezt olvasta már?

Félmillió robogóra mulasztják el megkötni a kötelezőt »

4IG 4320 (1,65 ) AKKO Invest 26000 (5,69 ) ALTEO 782 (-0,76 ) ANY 1360 (1,49 ) APPENINN 522 (-2,61 ) AutoWallis 142 (-2,74 ) BIF 3270 (-2,97 ) CIGPANNONIA 429 (-0,23 ) CSEPEL 512 (-0,39 ) Duna House A 4300 (-1,38 ) ELMU 29800 (2,05 ) EMASZ 26400 (-0,75 ) ENEFI 436 (4,81 ) ESTMEDIA 123 (-1,44 ) FUTURAQUA 59 (1,91 ) GSPARK 3680 (1,94 ) KONZUM 218 (-0,91 ) KULCSSOFT 1350 (0,75 ) MOL 3364 (1,63 ) MTELEKOM 462 (-0,32 ) NORDTELEKOM 40 (-1,00 ) NUTEX 29 (0,69 ) OPUS 436 (-1,53 ) ORMESTER 2680 (-2,90 ) OTP 12900 (-0,77 ) OTT1 220 (-3,73 ) PANNERGY 700 (-1,13 ) RABA 1230 (2,50 ) RICHTER 5810 (1,93 ) SET Group 720 (-1,23 ) TAKAREK 706 (0,57 ) WABERERS 1540 (-2,53 )