Kínában dobott nagyot az Uber

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A kínai Alibaba fizetési rendszerével, az Alipay szolgáltatással is ki lehet egyenlíteni az Uber fuvardíjait világszerte.

Az Uber fuvarmegosztó szolgáltatás és a kínai Alibaba internetes kereskedelmi portál fizetési rendszere, az Alipay között létrejött megállapodás értelmében mostantól az Alipay útján szerte a világon ki lehet fizetni az Uber fuvardíjait.

A fuvardíjak kifizetésének a lehetősége az Alipay-jel Kínában már 2014 óta működik. Mostantól azonban a szolgáltatást a világ 69 országában, több mint négyszáz városban is igénybe lehet venni, ahol az Uber jelen van. Indiában pedig a fizetéseket az Alipay indiai partnerével, a Paytm szolgáltatással lehet lebonyolítani.

Az Uber konkurensei, a kínai Didi Kuaidi és az amerikai Lyft tavaly szeptemberben összekapcsolták fuvarmegosztó rendszereiket, hogy lehetővé tegyék ügyfeleik számára egymás szolgáltatásainak igénybe vételét. A megállapodásba aztán decemberben bevonták az indiai Ola és a délkelet-ázsiai GrabTaxi fuvarmegosztókat is.

Olvastad már? Kísérleti programot indít az Uber
Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a litván adóhatóság az Uberrel. Az együttműködő felek egy olyan modern, "okos" jövedelemadózási platform létrehozását tervezik, amely egyszerűsíti az adóbevallást a digitális gazdaság szereplői számára. Az együttműködés keretében indítandó kísérleti programhoz az Uber autós partnerei is csatlakozhatnak.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Most megnézheted, jó helyre tetted-e a pénzed

A sorrend a múlt hét összesített eladási és vételi forgalmai alapján készült.

AerinX: csúcstechnológia egy magyar startup-tól

Az IT cég digitális alapokra helyezné a repülőgép-karbantartást.

Befektetési alapok: a múlt hét nyertesei és vesztesei

A sorrend a múlt hét összesített eladási és vételi forgalmai alapján készült.

Ezt olvasta már?

Megfizethetőbbé válhatnak az új lakások »