Már a diákmunkásokból is hiány lehet

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Néhány éve még sok diáknak nem tudtak munkát adni az iskolaszövetkezetek, ma már jó eredmény, ha a vállalati partnerek igényeinek a 80 százalékát teljesíteni tudják - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.

Közeledik a főszezon

Mintegy 30-40 százalékkal ugrik meg a munkát vállaló diákok száma a szünidő alatt.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

"Tavaly körülbelül 14 ezer diáknak adtunk munkát nyáron, egész évben pedig nagyjából 18 ezernek. Idén ugyanekkora létszámra számítunk" - mondta a lapnak Simon Balázs, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet jogi és kommunikációs igazgatója.

"A fiatalok gyári betanított munkásként, kereskedelmi egységekben, szállodákban, éttermekben, strandokon, irodákban, fesztiválokon is dolgoznak, de sokan élnek azzal a lehetőséggel is, hogy diákmunkával szerzik meg a tanulmányukhoz szükséges szakmai gyakorlatot" - hangsúlyozta Pataki Zoltán, az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet elnöke.

Mennyit kapnak a diákok?

A diákbérek igazodnak a mindenkori minimálbérhez, eszerint 2018-ban a fiatalok órabére is bruttó 794 forintnál kezdődik.

A fizetést azonban nagyban befolyásolja a munka jellege, de a földrajzi elhelyezkedés is számít.

Míg az ország keleti részében zömében minimálbérért dolgoznak a diákok, addig az észak-nyugati területeken 850-950 forintot keresnek óránként, Budapesten pedig ez az összeg az ezer forintot is eléri - tette hozzá Simon Balázs.

Pataki Zoltán szerint a szaktudást igénylő munkáknál már általában bruttó 1200 forintról indulnak az órabérek, de mérnök-informatikus, PHP-fejlesztői és fordítói pozíciókban az átlagbér 1500-2500 forint között mozog.

Kimutatásaik szerint a nyári szünetben heti 32 óra munkát vállalnak a diákok, míg tanítási időben a heti átlag 20-25 óra.

Olvastad már? Megcsappan a diákmunkások száma szeptemberben
A főiskola vagy egyetem megkezdése nagy változást hoz a fiatalok életében, főleg, ha idegen városban folytatják tanulmányaikat. Alkalmazkodni az új környezethez, az új időbeosztáshoz és - esetenként - a tömegközlekedéshez nem kis feladat, kell idő a "beszokáshoz". Nem csoda, hogy sokan csak szeptember közepétől mernek diákmunkát vállalni.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Szilárdtest-akkumulátor fejlesztőbe invesztál a VW

A Volkswagen konszern 100 millió dollárt fektet a szilárdest-akkumulátor...

Alapos libikóka az alapoknál

A befektetési alapok vagyona májusban 0,3 százalékkal, 20 milliárd forinttal...

Félmilliárd dollárt fektet a Google a kínai JD.com-ba

A Google 550 millió dollárt fektet be Kína második legnagyobb online...

Ezt olvasta már?

Jó hír, nyári munkából gyakran státusz lehet »

ALTERA 755 (1,34 ) APPENINN 614 (0,16 ) CIGPANNONIA 432 (3,35 ) ELMU 27400 (-0,72 ) EMASZ 24800 (-3,12 ) ENEFI 190 (-1,04 ) ESTMEDIA 103 (-0,96 ) FUTURAQUA 52 (-1,52 ) KONZUM 2695 (1,70 ) MASTERPLAST 640 (-1,54 ) MOL 2866 (4,60 ) MTELEKOM 402 (0,12 ) NORDTELEKOM 39 (3,73 ) NUTEX 46 (1,55 ) OPUS 572 (0,18 ) OTP 10260 (-0,68 ) OTT1 248 (4,64 ) PLOTINUS 5850 (1,74 ) RABA 1330 (0,76 ) RICHTER 5490 (1,86 ) TAKAREK 647 (4,35 ) WABERERS 2650 (0,76 ) ZWACK 16950 (-0,29 )