Megkezdődött a rezsiutalványok kézbesítése

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Megkezdődött a rezsiutalványok postai kézbesítése a nyugdíjasoknak hétfőn, szeptember 30-áig mintegy 2,6 millióan kapnak személyenként 9 ezer forint összegben gáz- és villanyszámla kifizetésére fordítható utalványt.

Az első kézbesítést követően Fónagy János államtitkár elmondta, a kormány intézkedése révén a nyugdíjasok, nyugdíjszerű ellátásban részesülők kapnak személyenként 3 darab 3 ezer forint címletű rezsiutalványt, megközelítőleg 24 milliárd forint értékben. Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány, a korábbi évekhez hasonlóan, az idén ősszel is támogatásban részesíti a nyugdíjasokat, a rezsiutalványt 2020. március 31-éig lehet felhasználni villanyszámla és gázszámla kiegyenlítésére. Kiemelte, a Fidesz-KDNP kormány kézzelfoghatóan is megbecsüli a nyugdíjasokat, fontosnak tartja azt a 2,6 millió nyugdíjast, akik a társadalom középhadát felnevelték. Míg a Gyurcsány-Bajnai kormányok emelték a gáz- és villany árát, addig az Orbán-kormány 2012-től csökkenti a rezsit, megőrzi a nyugdíj fizetőértékét, sőt 2010-től 10 százalékkal növelte azt - mondta. Felidézte, hogy a kormány a mindenkori költségvetés teherbírásától függően egyéb juttatásban is részesíti a nyugdíjasokat, korábban Erzsébet utalványokat biztosított, az idén rezsiutalványokat ad - tette hozzá az államtitkár. Fónagy János kiemelte, hogy a rezsiutalvány készpénzként használható fel, a rezsiutalványokat tartalmazó értéklevelet a Magyar Posta szeptember 2. és 30. között Magyarországon valamennyi jogosultnak kiviszi, először a fővárosban, majd a többi településen. A Magyar Posta egyszer kézbesíti az utalványt, ha a postástól nem tudják átvenni, akkor az ajánlott küldeményhez hasonló üzenetet hagynak a címzettnél, az értéklevelet tíz munkanapon belül lehet átvenni a postán, ha még akkor sem mennek érte, a megadott időt követően a posta visszaküldi az utalványokat a Magyar Államkincstárnak. Ha semmiképpen sem tudják felvenni postán - például külföldi tartózkodás miatt - az utalványokat, akkor a Magyar Államkincstártól kérhet az érintett ismételt kézbesítést november 30-ig - ismertette az államtitkár.

A postán a villany és gázszámla csekken történő befizetésekor készpénzként fogadják el a rezsiutalványt, amennyiben a jogosult a számláját nem csekken, hanem átutalással rendezi, akkor az utalvánnyal be kell menni a közműszolgáltató ügyfélirodájába, ahol a rezsiutalvány értékét 15 napon belül jóváírják a számlán - mondta Fónagy János. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a rezsiutalvány nem névre szóló, a jogosult belátása szerint átadhatja, de a rezsiutalvány csak villany és gázszámla kifizetésére fordítható. Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője az MTI-nek elmondta, a posta a kézbesítést ütemezetten végzi. A kézbesítés Budapesten indult, majd folyamatosan terjesztik ki nagyobb városokra, más településekre szeptember 30-áig. Egy csekk befizetéséhez több utalvány is elfogadható, több csekk is együttesen befizethető több utalvánnyal. Fontos, hogy a csekkek összegét ne haladja meg az utalvány értéke, a kettő közötti különbözetet készpénzben kell megfizetni. Ha valaki nem kapta meg időben az utalványt, először az államkincstárnál érdeklődjön a levelezési címéről, mert oda küldték ki az értéklevelet, és ezt követően forduljon csak a postához - mondta a szóvivő.

Ezt olvasta már?

Kétszámjegyű nyugdíjemelés jöhet szeptemberben »

4IG 606 (-0,33 ) AKKO Invest 429 (1,06 ) ALTEO 780 (5,41 ) ANY 1180 (0,85 ) APPENINN 350 (6,54 ) AutoWallis 85 (-0,24 ) BIF 242 (3,86 ) CIGPANNONIA 294 (1,03 ) DELTA 81 (0,62 ) Duna House 318 (2,58 ) EHEP 1700 (-1,16 ) ENEFI 296 (0,34 ) FORRAS/OE 1140 (7,55 ) FUTURAQUA 63 (5,20 ) GSPARK 3250 (2,20 ) Gloster 2740 (4,26 ) KULCSSOFT 1550 (1,97 ) MASTERPLAST 722 (-1,10 ) MOL 1653 (-0,66 ) MTELEKOM 367 (0,14 ) Megakran 4 (-2,28 ) NORDTELEKOM 24 (1,67 ) NUTEX 22 (0,68 ) OPUS 246 (8,37 ) OTP 9310 (-1,38 ) OTT1 175 (1,04 ) RABA 792 (-1,00 ) RICHTER 6510 (-3,84 ) TAKAREK 435 (-2,47 ) WABERERS 1120 (0,45 )