-->

Mélypontot ért a török devizatartalék

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Tizenötéves mélypontra süllyedt Törökország devizatartalékainak értéke, ami arra vezethető vissza, hogy a jegybank és állami bankok hatalmas összegeket költöttek a nemzeti fizetőeszköz árfolyamának támogatására.

A török jegybank által csütörtökön közzétett adatok szerint a november 13-ával végződött héten több mint másfél milliárd dollárral, 40,37 milliárd dollárra csökkent a devizatartalék szintje, ami 2005 júliusa óta a legkisebb érték. Az év elején még 78 milliárd dollárra rúgtak a devizatartalékok. A Goldman Sachs amerikai bankház elemzőinek becslése szerint Törökország központi bankja saját devizatartalékaiból több mint százmilliárd dollárt költött január-októberben a török líra árfolyamának támogatására.

A török líra árfolyama éppen két hete került minden idő mélypontjára, amikor is egy dollárért már 8,5876 lírát kellett adni, másnap pedig az államfő felmentette tisztségéből a központi bank elnökét, Murat Uysalt. A török líra csütörtökön jelentősen, közel kéthavi csúcsra erősödött, miután a jegybank monetáris politikai bizottsága 4,75 százalékponttal, 15 százalékra emelte az irányadó, egyhetes repokamatot, hogy erősítse a török lírát, és így lassítsa az inflációt.

A jegybank jelezte, hogy mindaddig fenntartja a magas kamatszintet, amíg nem éri el az infláció lassulását. Októberben az éves infláció 11,89 százalék volt. A líra már a múlt héten 12 százalékkal erősödött annak nyomán, hogy Recep Tayyip Erdogan államfő új, az árstabilitás megteremtésén alapuló gazdasági helyreállítási tervet mutatott be. Erdogan szükségesnek nevezte a devizatartalékok növelését is.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Buffett gyógyszergyártókba vásárolta be magát

Koronavírus elleni vakcina előállításával foglalkoznak majd.

Magyar startupot venne a Cisco

A Cisco megvenné a PortfoLion egyik befektetését.

4,3 milliárd forint tőkéhez jut a Gránit Bank

Többségében állami forrásból, csaknem 4,3 milliárd forint befektetéshez jut a...

Ezt olvasta már?

Ismét helyben toporog a forint »