Nem a kamat, hanem a zughitelezés volt a gond

| forrás:
Magyar Nemzeti Bank
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Az MNB - a DK pártelnökének ferdítésével szemben - több százmillió forintnyi engedély nélküli pénzkölcsönnyújtás és nem valamiféle "magas kamat" miatt hozott határozatot és szabott ki bírságot tavaly az Altus Portfólió Kft.-re.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) – Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) pártelnökének hamis állításával ellentétben – nem azért tiltotta el az Altus Portfólió Kft.-t (Altus) a további jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenységtől, mert a társaság „túl magas kamattal hitelezett” volna a DK-nak, hanem mert az Altusnak semmiféle engedélye sem volt pénzügyi tevékenység végzésére.

A jegybank piacfelügyeleti eljárása azt állapította meg, az Altus Portfólió Kft. a vizsgált időszakban összesen 390,8 millió forint összegben nyújtott pénzkölcsönt, vagyis visszafizetési kötelezettséggel bocsátott pénzösszegeket – jellemzően kamat ellenében – több magán- és jogi személy részére. Ezt – a vizsgálat megállapításai szerint – üzletszerűen, azaz rendszeresen, nyereség- illetve vagyonszerzési céllal, előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötése céljából tette. A megállapítás tehát független a kamat mértékétől.

Az MNB ennek megfelelően határozottan visszautasítja, hogy szakmai – a pénzügyi rendszer stabilitását és a fogyasztók védelmét szolgáló – intézkedéseit bárki pártpolitikai célok érdekében próbálja meg meghamisítani, félremagyarázni. A pénzügyi tárgyú törvények betartása Magyarországon nem csak minden pénzügyi intézmény és fogyasztó, de – pontosan ugyanolyan mércével mérve – a DK elnökének vagy a családi köréhez tartozó társaságoknak is egyaránt kötelessége.

Az Altus bírósági pert indított az MNB intézkedésével szemben, amely az elsőfokú tárgyalásnál tart. A jegybank természetesen a bíróság előtt is képviseli szakmai álláspontját, mivel meg van győződve annak helyességéről.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

A várttól elmaradt a befektetői hangulatindex

Júniusban nagyot romlott a befektetői hangulat az euróövezetben.

Az ingatlanszektor a legvonzóbb terület a befektetőknek

Továbbra is az ingatlanpiac a legvonzóbb befektetési ágazat.

Az Exxon döntése befolyásolhatja a gázimportot

Az Exxonnak meg kell hoznia a végső döntését a befektetésről.

Ezt olvasta már?

A londoniak szerint nem siet az MNB »

4IG 1148 (13,89 ) ALTEO 758 (-1,56 ) APPENINN 453 (-3,51 ) AutoWallis 106 (-6,61 ) BIF 307 (2,68 ) CIGPANNONIA 375 (-0,13 ) CSEPEL 680 (-2,86 ) Duna House A 4020 (-0,74 ) EHEP 5000 (2,04 ) ENEFI 467 (4,94 ) ESTMEDIA 81 (-4,05 ) FORRAS/T 1150 (-4,96 ) GSPARK 3690 (-0,81 ) KONZUM 201 (-0,25 ) KPACK 16800 (5,00 ) KULCSSOFT 1200 (-4,76 ) MASTERPLAST 726 (-1,09 ) MOL 3150 (-3,67 ) MTELEKOM 425 (1,92 ) NORDTELEKOM 41 (0,24 ) NUTEX 28 (2,95 ) OPUS 407 (-0,05 ) ORMESTER 2760 (-2,13 ) OTP 12120 (0,17 ) OTT1 208 (-1,19 ) PANNERGY 708 (-0,84 ) RICHTER 5040 (-0,49 ) TAKAREK 640 (-2,14 ) WABERERS 1030 (-3,74 ) ZWACK 17500 (-0,57 )