Prága lett a magyarok egyik kedvence

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Megugrott az idei első fél évben a Prágába látogató magyar állampolgárok száma - derült ki a Prague City Tourism (PCT) ügynökség most nyilvánosságra hozott félévi statisztikájából.

A PCT szerint az első félévben 8883 magyar töltött el legalább egy vendégéjszakát fizetős prágai szálláshelyen, 23,8 százalékkal több, mint az elmúlt év azonos időszakában. Ennél nagyobb mértékben - 28,1 százalékkal - csak az izraeli turisták száma növekedett Prágában.

Az első fél évben 3,2 millió külföldi turista kereste fel Prágát, a szám új rekordot jelent az egy évvel korábbi 2,94 millió után. Tavaly egész évben a külföldi turisták száma 7,05 millióra rúgott. Szakértők szerint várható, hogy az idei második fél év is erős lesz.

Létszámukat tekintve német (396 ezer), amerikai (187 ezer), a brit (184 ezer), olasz (144 ezer) és szlovák (125 ezer) turistából volt a legtöbb Prágában. Ebben a csoportban a legnagyobb mértékben, 17,6 százalékkal, a szlovák turisták száma emelkedett, míg az olaszoké 6,5 százalékkal visszaesett.

Tekintettel a közös csehszlovák állam idejéből származó nagy számú rokoni-baráti kapcsolatra biztosra vehető, hogy a szlovákiai turisták száma Prágában ennél jóval magasabb.

A cseh főváros külföldi látogatóinak mintegy kétharmadát az európai turisták jelentik. Az európaiakon kívül elsősorban az amerikaiak, dél-koreaiak, kínaiak és az izraeliek kedvelik Prágát. Az idei első fél évben 17,2 százalékkal 123 ezerre tovább csökkent az orosz turisták száma, ami így is a hatodik legnagyobb küldő országnak számít. Gyorsan növekszik viszont a lengyel turisták száma.

A Prágában fizetős vendégéjszakát eltöltő hazai, tehát cseh turisták száma az első hat hónapban 475 480 volt, ami 14,2 százalékos növekedés.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Most megnézheted, jó helyre tetted-e a pénzed

A sorrend a múlt hét összesített eladási és vételi forgalmai alapján készült.

AerinX: csúcstechnológia egy magyar startup-tól

Az IT cég digitális alapokra helyezné a repülőgép-karbantartást.

Befektetési alapok: a múlt hét nyertesei és vesztesei

A sorrend a múlt hét összesített eladási és vételi forgalmai alapján készült.

Ezt olvasta már?

Még nem tértek vissza Csehországba a turisták »

4IG 610 (-0,49 ) AKKO Invest 450 (0,90 ) ALTEO 744 (0,54 ) ANY 1205 (0,42 ) APPENINN 340 (0,15 ) AutoWallis 88 (3,29 ) BIF 288 (-3,36 ) CIGPANNONIA 304 (-1,94 ) CyBERG 850 (11,84 ) DELTA 94 (0,86 ) DM-KER 44 (-0,11 ) Duna House 348 (0,58 ) EHEP 1915 (-1,79 ) FUTURAQUA 74 (-1,47 ) GSPARK 3150 (-1,87 ) Gloster 2400 (4,35 ) KULCSSOFT 1620 (-4,14 ) MASTERPLAST 638 (-0,31 ) MOL 1840 (2,62 ) MTELEKOM 380 (0,66 ) NUTEX 29 (4,13 ) OPUS 255 (9,91 ) ORMESTER 11500 (0,88 ) OTP 10430 (0,87 ) OTT1 174 (0,93 ) PANNERGY 614 (0,99 ) RABA 816 (0,74 ) RICHTER 7150 (1,35 ) SET Group 70 (-0,43 ) TAKAREK 476 (-2,86 ) WABERERS 1100 (6,28 ) ZWACK 16450 (0,92 )