Több milliárd forint maradhat a zsebünkben

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Hétezer forint: ekkora összegnek megfelelő valuta marad a hazatérő magyar turisták csaknem egyharmadánál. Tízből csupán hatan figyelnek arra, hogy ne váltsanak át a szükségesnél több külföldi készpénzt az utazás előtt. A magyar turisták hét százaléka pedig nagy címletű külhoni bankjegyeket is hazahoz, akár tizenötezer forintnál is nagyobb értékben – derül ki a MasterCard kártyatársaság friss felméréséből.

Hazahozzuk a pénzt

A MasterCard internetes, nem reprezentatív felmérésére beküldött válaszokból kiderül: szinte mindenkinél marad némi aprópénz, miután külföldről hazatér. A megkérdezett magyar utazók 65%-ának pénztárcájában maradt párszáz vagy párezer forintnak megfelelő külföldi fém- vagy papírpénz; 28%-uk pedig elmondta, legutóbbi útjáról viszonylag nagy összegű, átlagosan hétezer forintnak megfelelő idegen aprópénzzel vagy bankjeggyel a zsebében tért haza. A válaszadók hét százaléka arról számolt be, hogy legutóbb több mint tizenötezer forintnyi valutát hozott haza külföldről, nagy címletekben.

„Ha az Euromonitor idei utazási felmérését vesszük alapul, amely szerint 2014-ben a magyarok összesen 3,5 millió alkalommal tervezik, hogy külföldre utaznak pihenési céllal, akkor óvatos becslések szerint is elérheti a több milliárd forint értéket (és több tonna súlyt) a magyar turisták által aprópénzben vagy kisebb-nagyobb címletű papírpénzek formájában visszahozott valuta mennyisége. Ez óriási összeg, különösen ha belegondolunk, hogy a külföldi pénzek gyakorta a polcok vagy fiókok mélyén, tárolódobozokban vagy befőttesüvegben végzik, és soha többé nem kerülnek felhasználásra” – mondta Eölyüs Endre, a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

Valuta kell a biztonsághoz?

Annak ellenére, hogy a megkérdezett magyar utazók 97%-a visz magával bankkártyát külföldre, tízből nyolc ember elmondta: minden utazás alkalmával valutát is vált és visz magával, mivel így érzi magát teljes biztonságban. A készpénzhasználat azonban, noha sokan biztonságosnak gondolják, a felmérés résztvevőinek 46%-a szerint problémákat is okozhat, főleg amiatt, hogy sokszor nehéz felismerni az egyes címleteket, így lassabb, körülményesebb, illetve kevésbé biztonságos a fizetés. Továbbá az is előfordulhat, hogy az itthon kiváltott, nagy címletű papírpénzekből bizonyos boltokban nem tudnak visszaadni.

A MasterCard által megkérdezettek 68%-a használta a bankkártyáját külföldön, az esetek többségében vásárlás, ritkábban készpénzfelvétel céljából. Tízből hat válaszadó naponta fizetett külföldön bankkártyával, közülük hárman akár naponta többször is. Továbbra is jelentős azonban azoknak az aránya, akik rendelkeznek ugyan bankkártyával, de azt sem itthon, sem külföldön nem használják szívesen (10%), illetve, akik azért nem fizetnek külföldön a kártyájukkal, mert nem ismerik az ezzel kapcsolatos díjakat, vagy azokat a valutaváltásnál és készpénzhasználatnál drágábbnak gondolják (14%).

Nézzünk utána, mit tud a kártyánk!

Fontos, hogy mindenki tudatában legyen annak, hogy a külföldi bankkártyás vásárlások/fizetések az esetek túlnyomó többségében a kártyabirtokosok számára ugyanúgy díjmentesek, mint itthon. Az egyes bankok által külföldi készpénzfelvételkor alkalmazott díjaknak utazás előtt érdemes utánanézni.

„Bankkártyával fizetni külföldön is gyorsabb és kényelmesebb, és nem utolsó sorban biztonságosabb is, hiszen amennyiben ellopják vagy elvesztjük valutával teli pénztárcánkat, akkor csak reménykedhetünk, hogy megtaláljuk. A kártyánkat viszont külföldről is bármikor letilthatjuk bankunk éjjel-nappal hívható ügyfélszolgálatán” – hangsúlyozta Eölyüs Endre, a MasterCard igazgatója.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

BÁV: mindenkinek az arany kell most

Felvásárolták a BÁV teljes befektetési aranykészletét.

Ezúttal több mint 30 millióval támogat a MOL

30 millió forintot fektet a MOL a fenntartható jövőbe országszerte.

Magyarország élen áll a befektetések terén

ITM-államtitkár: az egyik legjelentősebb befektetési célpont lettünk.

Ezt olvasta már?

Készpénz már nem játszik a Volánbusz járatain »

4IG 412 (10,01 ) AKKO Invest 382 (6,11 ) ALTEO 726 (1,97 ) ANY 1260 (3,70 ) APPENINN 250 (5,71 ) AutoWallis 78 (4,00 ) CIGPANNONIA 138 (4,55 ) CSEPEL 330 (10,00 ) CyBERG 800 (-26,61 ) DELTA 88 (22,25 ) EHEP 2400 (13,21 ) ENEFI 290 (5,07 ) FORRAS/OE 1090 (4,81 ) FUTURAQUA 69 (7,98 ) GSPARK 4390 (3,54 ) KPACK 12800 (8,47 ) KULCSSOFT 1400 (9,38 ) MASTERPLAST 600 (2,39 ) MOL 1980 (7,08 ) MTELEKOM 369 (2,93 ) NORDTELEKOM 31 (15,99 ) NUTEX 29 (10,11 ) OPUS 183 (7,02 ) ORMESTER 11000 (6,80 ) OTP 9690 (3,80 ) OTT1 173 (0,58 ) PANNERGY 686 (8,20 ) RABA 960 (5,49 ) RICHTER 6120 (4,35 ) SET Group 76 (8,58 ) TAKAREK 384 (10,34 ) WABERERS 700 (1,74 ) ZWACK 16450 (0,30 )