Továbbra is gond a jelzáloghitelek kamatkockázata

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A pénzpiacokon változatlanul kihívást jelent a jelzáloghitelek kamatkockázata a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése szerint - mondta Szeniczey Gergő, a jegybank fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Freisleben Vilmos fogyasztóvédelmi igazgató elmondta: bár az elmúlt év végére az új lakáshitel-kihelyezések több mint 60 százaléka már minősített termék volt, és az új lakáshitelek 97 százalékának kamatát egy évnél hosszabb időre fixálták, a teljes jelzáloghitel-állomány mintegy háromötöde továbbra is változó kamatozású. A jelentés szerint az MNB tavaly összességében közel 250 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, és 137 fogyasztóvédelmi figyelmeztetés keretében jelezte kifogásait az általa felügyelt pénzügyi intézmények felé. Freisleben Vilmos jelezte: az MNB ajánlással segíti a kamatok fixesítését, ennek során a pénzintézetek januárig ajánlattal keresik meg az ügyfeleket, de a banki ügyfelek döntik majd el, élnek-e a szerződésmódosítás lehetőségével. A jegybanki adatok szerint az elmúlt év végére a nem teljesítő hitelek aránya a 2013. évi állomány kétharmadára csökkent. A jelentésben rámutattak: a bankok könyveiben 70 százalékról 27 százalékra csökkent a nem teljesítő állomány aránya, ez mutatja, hogy a követelések jelentős részét a bankok külső követeléskezelő cégeknek adták el. Freisleben Vilmos hangsúlyozta: a jegybank szakemberei úgy ítélik meg, hogy az értékesített követelések esetén is fontos a fogyasztóvédelmi szabályok tisztázása, ezért a követelés-kezelési tevékenységre külön ajánlást adtak ki. Az MNB igazgatója jelezte: a jövőben a követeléskezelést törvénnyel kellene szabályozni. A fair banki szabályozást a bankok átvették és jól alakalmazzák, bár az elmúlt évi ellenőrzések során a 16 vizsgált pénzügyi intézményből 15-nél kisebb jogszabálysértést találtak, ezek kisebb súlyúak voltak, mindössze 13,65 millió forint bírságot szabott ki az MNB. Továbbra is gond a thm-értékek feltüntetésének hiánya a hirdetésekben - tette hozzá. Freisleben Vilmos jelezte: új kockázatot jelent a személyi hitellel kombinált hitelkártyák problematikája, ez esetben a tájékoztatás sokszor nem megfelelő. Arról is szólt, hogy a következő években komoly kockázatot jelent a fintech cégek megjelenése, tevékenysége. Freisleben Vilmos úgy vélte: fontos lenne, hogy a fogyasztók figyeljenek arra, milyen joghatóság alá tartozik az a szolgáltató, akivel szerződést kötnek. Egy határon átnyúló szolgáltatás során, a probléma felmerülésekor az adott ország felügyeletéhez kell a panaszt beadni - mutatott rá. A biztosításokat nézve az ügyfelek gyakran nem kapnak megfelelő tájékoztatást a szerződések aláírása előtt a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokban meglévő kockázatokról.

Emellett az MNB szakemberei többször azt tapasztalták, hogy az évforduló kapcsán a szerződés felmondására vonatkozó lehetőség több esetben hiányzott a tájékoztatásból. Freisleben Vilmos kiemelte: az MNB úgy látja, hogy ezen a területen is előretört a digitalizáció. A jegybank szerint a lakásbiztosítási piacon nem megfelelő a verseny, ezt javítani kell, a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások bevezetésével a tényleges kockázatokat akarják bemutatni.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Új magyar-kínai megállapodások születtek

Az innováció, a kutatás és a logisztika területén születtek megállapodások.

Életbiztosítás - nem lehet elég korán kezdeni

Minél fiatalabb korban érdemes az életbiztosítást megkötni.

Cégóriások kapkodnak a magyar startupért

Hatmillió dolláros befektetést kap a Shapr3D startup.

Ezt olvasta már?

Újabb biztosítás ellen lépett fel az MNB »