Újabb mozgó bankfiókok indulnak útnak

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A következő hónapokban újabb öt, mozgó bankfióknak kialakított, ATM-mel is felszerelt Takarék-buszt állítanak üzembe Veszprém, Fejér, Pest, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte a Takarék Csoport pénteken az MTI-vel.

Több százezer felhasználót tudnak így elérni

A közlemény szerint az üzembe helyezést követően a Takarék-buszok összesen csaknem száz hazai településen több százezer ember számára teszik elérhetővé a takarékok termékeit és szolgáltatásait.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

A Takarék Csoport a közleményben kiemelte, azzal a céllal indították el tavaly ősszel az első Takarék-buszt Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye 11 településén, hogy termékeit és szolgáltatásait olyan távoli, kis lélekszámú helyeken élő ügyfelei számára is elérhetővé tegyék, ahol nincs fizikailag elérhető bankfiókjuk.

A mintegy féléves tapasztalatok szerint a lakosság megszokta a mobil bankfiókot, az eddigi adatok alapján nagyjából ugyanakkora forgalmat bonyolítanak le a településeken a mozgó bankfiókok, mint az ott korábban működött hagyományos fiókok - írják a közleményben Vida József elnök-vezérigazgató a közleményben hangsúlyozta, a Takarék Csoport arra törekszik, hogy minél kevesebb terület maradjon pénzügyi szolgáltató nélkül.

Népszerű a szolgáltatás

A Takarék Csoport a csaknem 2500 milliárd forintos konszolidált mérlegfőösszege és 6,5 százalékot meghaladó piaci részesedése alapján Magyarország negyedik legnagyobb bankcsoportja és a magyar pénzügyi rendszer meghatározó intézménye. Tagjai a szövetkezeti hitelintézetek, központi bankjuk a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., valamint a takarékszövetkezetek szabályszerű működését biztosító Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ).

A csoport tagjaként működik a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a 2018. június 25-étől Takarék Jelzálogbank Nyrt. nevet viselő jelzálog-hitelintézet, valamint egyéb, faktorálással, lízinggel, informatikával, alapkezeléssel, és más kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó társaságok, leányvállalatok.

A Takarék Csoport 2013 óta tartó átalakításának eredményeként jelenleg az egész országot lefedve 12 regionális központú, egységes termékeket és korszerű szolgáltatásokat kínáló, tőkeerős takarék működik. Mellettük három, részvénytársasági formában tevékenykedő bank is a szövetkezeti hitelintézetek közé tartozik.

A Takarék Csoport több mint ezer fiókból álló országos hálózattal rendelkezik, nagyrészt olyan tízezer fő alatti kistelepüléseken, amelyeken egyetlen más pénzügyi szolgáltató sincs jelen.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Több mint egy Mrd. forint befektetést kapott egy iskola

A Logiscool programozó iskola 3,5 millió euró befektetést kapott.

Szijjártó: átalakulnak a befektetési erőviszonyok

A világgazdaságban a keleti térség befektetői egyre meghatározóbbak.

200 milliós befektetést kapott a TrustChain

A vállalkozás szolgáltatásai folyamatosan bővülnek.

Ezt olvasta már?

Bajban a lakáshitelesek, márciustól emekedik a kamat »

4IG 570 (0,35 ) ALTEO 804 (-3,37 ) ANY 1335 (-1,11 ) APPENINN 340 (-4,23 ) AutoWallis 95 (-4,04 ) BIF 297 (-2,94 ) CIGPANNONIA 169 (-4,41 ) Duna House A 3620 (-0,82 ) EHEP 7500 (8,70 ) EMASZ 31000 (0,65 ) ENEFI 408 (12,40 ) ESTMEDIA 100 (-4,76 ) FUTURAQUA 88 (-4,13 ) GSPARK 4980 (-1,58 ) KULCSSOFT 2140 (-6,14 ) MASTERPLAST 708 (-1,94 ) MOL 2440 (-3,17 ) MTELEKOM 415 (-2,35 ) NUTEX 31 (-5,71 ) OPUS 250 (-5,23 ) OTP 14210 (-2,47 ) OTT1 180 (-2,81 ) PANNERGY 704 (-0,85 ) RICHTER 6590 (-2,73 ) SET Group 88 (-4,14 ) TAKAREK 472 (0,43 ) WABERERS 1000 (-2,91 ) ZWACK 17500 (0,29 )