Van, aki már megkereste az országos átlagbért

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A legnagyobb nagy-britanniai cégek vezetői már az év három első napján megkeresték az országos átlagbért a High Pay Centre (HPC) és a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) brit kutatóintézetek közös tanulmánya szerint.

A londoni tőzsde FTSE-100 indexében jegyzett cégek vezetőinek évi 3,9 millió font-sterlinges medián javadalmazása alapján egy átlagos cégvezér január 4-én már a munkaidő vége előtt megkereste a teljes munkaidőben foglalkoztatott brit alkalmazott átlagosan évi közel 30 ezer fontos fizetését.

"Az FTSE-100 vállalatok vezetőinek a medián fizetését a gazdaság egészével összevetve a cégvezérek manapság jóval többet keresnek saját alkalmazottaiknál és az országos átlagnál is mint negyven vagy akár húsz évvel ezelőtt tették" - nyilatkozta a Hszinhua kínai hírügynökségnek adott interjúban Luke Hildyard, a High Pay Center kutatóintézet igazgatója.

A két kutatóintézet tanulmánya szerint az FTSE-100 cégek vezetői 1999-ben az átlagbér 59-szeresét, 2017-ben pedig 145-szeresét keresték. Nagy-Britanniában a lakosság legmagasabb javadalmazásban részesülő egy százaléka a személyi jövedelmek hat százalékát kapta meg a hetvenes évek végén. Ez az arány a pénzügyi válságig, 2008-ig 15-16 százalékra emelkedett. A válság után csökkent ugyan, de 2013-ra már 20-22 százalékra emelkedett a World Inequality Database 2018-as jelentése szerint.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Az ingatlanszektor a legvonzóbb terület a befektetőknek

Továbbra is az ingatlanpiac a legvonzóbb befektetési ágazat.

Az Exxon döntése befolyásolhatja a gázimportot

Az Exxonnak meg kell hoznia a végső döntését a befektetésről.

Kiemelkedő Magyarország befektetési besorolása

Óriási növekedés mérnöki és kutatásfejlesztési beruházások terén.

Ezt olvasta már?

13,7 százalékkal nőtt a nettó átlagbér Romániában »