A legolcsóbbak között vannak a magyar kötelező biztosítások

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Netrisk.hu adatai szerint 2018 első negyedévében a személyautókra megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja 37 800 forint volt, szemben a tavalyi hasonló időszakban mért 34 200 forinttal. A díjszint alakulásában a vezető online biztosításközvetítő portál által hetente közölt Kgfb-index tanúsága szerint január közepe óta érdemi változás nem tapasztalható. Az összes kgfb-kötésnek idén immár közel háromnegyedét teszik ki az évközi szerződések, amelyek 73 százalékán jelenleg öt biztosító: a K&H, az Union, az Aegon, az Uniqa és a Köbe osztozik - írja sajtóközleményében a Netrisk.hu.

"Immár évek óta tart a díjkorrekció a kötelező biztosítások piacán, ahol a növekvő gépjárműforgalom miatt a biztosítóknak egyre több baleseti kárt kell rendezniük. Ezen belül is különösen a személyi sérülésekhez kapcsolódó kártérítések átlagos összege ugrott meg az elmúlt időszakban" - magyarázza a Netrisk.hu vezérigazgatója.

"Egyelőre azonban a hazai kgfb-díjak még a régiós országokkal való összehasonlításban is változatlanul a legolcsóbbak között szerepelnek, ami többek között a hazai díj-összehasonlító oldalakon zajló erős biztosítói versenynek köszönhető" - tette hozzá Sebestyén László.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

Továbbra is 30 ezer forint alatt

Az évközi időszakban az ügyfelek alapvetően két okból kötnek kgfb-szerződést: vagy a jármű tulajdonjogának megszerzésekor (ezt nevezik azonnali kötésnek), vagy a már meglévő szerződés évfordulóját megelőzően elvégzett díjszámítás nyomán, (ezt nevezik halasztott, vagy évfordulós kötésnek).

Míg az összes szerződés 61 százalékát kitevő azonnali kötések átlagosan 43 300 forinton születtek, az évfordulós kötések esetében átlagosan 29 200 forintért szerződtek az autósok.

Az idei év első három hónapjában a portálon keresztül kezdeményezett összes kgfb-szerződés 39 százaléka évfordulós váltás volt, ami azt mutatja, hogy az autósok jelentős része az év végi kampányidőszakon kívül is tudatosan összehasonlítja a biztosítók ajánlatait.

Újra többen fizetnek negyedéves részletekben

Vélhetően az éves díjak emelkedése is szerepet játszhat abban, hogy a tavalyi 22 helyett idén 33 százaléknyian választották a negyedéves díjfizetési gyakoriságot.

Az egyösszegű befizetésre ugyanakkor továbbra is kedvezmény jár, nem csoda tehát, hogy az év közben szerződők 60 százaléka emellett a fizetési gyakoriság mellett dönt (a maradék 7 százalék két részletben fizet).

Bár korábban a befizetés első számú igazolása volt a sárga csekk feladóvevénye, mára az autósok többsége már elszokott ettől a fizetési módtól: az első negyedévben 45 százalékuk használta ezt a módot. 55 százaléknyian átutalnak, illetve bankkártyáról vagy inkasszóval rendezik a kötelező díját.

Kik szerzik a legtöbb új kgfb-ügyfelet évközben?

Az idei évközi szezon eddigi nyertesei a K&H, az Union, az Aegon biztosítók. Őket követi az Uniqa és a Köbe: ez az öt szereplő együttesen az új szerződések 73 százalékát szerezte meg.

Közülük a K&H és az Union az év végi kampányban is az élen szerepelt, míg a másik három biztosító láthatóan főként az autósok közel háromnegyedét érintő évközi időszakra koncentrál.

Hirdetés
Kriptovaluták
Melyik a legjobb lakáshitel?
Hirdetés
Befektetés

Szilárdtest-akkumulátor fejlesztőbe invesztál a VW

A Volkswagen konszern 100 millió dollárt fektet a szilárdest-akkumulátor...

Alapos libikóka az alapoknál

A befektetési alapok vagyona májusban 0,3 százalékkal, 20 milliárd forinttal...

Félmilliárd dollárt fektet a Google a kínai JD.com-ba

A Google 550 millió dollárt fektet be Kína második legnagyobb online...

Ezt olvasta már?

Hatszáz új töltőállomást jön az elektromos autókhoz »