Ennyibe kerültek a biztosítóknak a nyári viharok

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A biztosított lakossági ingatlanokban a viharok miatti több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint kártérítést fizettek ki a biztosítók a nyár első összesítése szerint - tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.

Amikor nem marad sértetlen ingatlan

A viharok, a beázások és a felhőszakadások ennél jóval több kárt okoztak a lakóingatlanokban, mivel a lakások több mint a negyedére nem kötöttek biztosítást - közölték. Magyarországon a legtöbb viharkár május és augusztus között történik. Idén nyáron a legtöbb kárt Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Borsod, Békés, illetve Bács-Kiskun megyéből jelentették. Emellett, mint szinte minden évben, a legsűrűbben lakott Pest megyében és a fővárosban sérült meg a legtöbb lakossági ingatlan - ismertette a Mabisz.

A szakemberek tapasztalatai szerint egyre gyakoribb az időben és térben jól elkülöníthető, lokális viharok előfordulása, illetve a szupercellák okozta káresemény. A biztosítók szövetsége felidézte a június 21-i vihart és jégverést, amely a Borsod megyei Megyaszón és a környező településeken akkora károkat okozott, hogy gyakorlatilag nem maradt sértetlen ingatlan.

A közlemény szerint a leggyakrabban a házak tetőszerkezete sérült, illetve az ebből eredő beázás jelentette a leggyakoribb kártípust. Többször fordult elő olyan özönvízszerű esőzés, amely miatt egész utcák kerültek víz alá, károsítva a mélyebben fekvő ingatlanrészeket, garázsokat, szuteréneket.

Gond az alulbiztosítottság

A Mabisz statisztikája szerint a május-augusztusi időszakban 2010-2017 között csaknem 1 millió 100 ezer kárt rendeztek a biztosítók, 80 milliárd forint értékben. Továbbra is komoly problémát jelent az alulbiztosítottság - hívta fel a figyelmet a szövetség.

Gyakori, hogy nem a valós értékre, hanem sokszor csak az ingatlanhitel felvételéhez szükséges összeghatárig biztosítják az ingatlanokat a tulajdonosok. Gyakran vezet alulbiztosítottsághoz az is, hogy egy korábban megkötött szerződést az ingatlan tulajdonosai elfelejtenek módosítani egy tetőtér-beépítés vagy egy értékesebb ingóság beszerzése után, így csak a káresemény bekövetkeztekor derül ki, hogy a valós érték alatti biztosítással rendelkeznek.

A mintegy 4,4 millió hazai lakóingatlan körülbelül 73 százaléka rendelkezik biztosítással. Nemzetközi összehasonlításban ezzel a lefedettséggel Magyarország viszonylag jó helyen áll, ugyanakkor jelentős kockázat, hogy az ingatlanok negyede továbbra sem biztosított - olvasható a közleményben.

Hirdetés
Brexit

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

A brit kormány "korlátozott ideig" még tartaná magát az Európai Unió...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Hirdetés
Befektetés

Turbulenciákat okoz a protekcionizmus

A külföldre irányuló befektetések a múlt évben 23 százalékkal estek.

Fektessünk be robotba?

Számos elemzés készül arról, hogy a robotika térnyerése hogyan...

Hogyan lövik be a cégek árát?

Több tényezőtől is függ a márkaérték.

Ezt olvasta már?

Kielemezték mitől rettegünk, ha az otthonunkra gondolunk »

4IG 3500 (-1,69 ) ALTEO 705 (1,44 ) ALTERA 800 (0,63 ) APPENINN 613 (-0,97 ) CIGPANNONIA 438 (0,23 ) Duna House A 4080 (0,99 ) ENEFI 210 (-1,87 ) ESTMEDIA 113 (6,60 ) FHB 599 (1,18 ) FUTURAQUA 63 (-1,25 ) GSPARK 3350 (1,21 ) KONZUM 3205 (-1,08 ) MOL 2698 (0,15 ) MTELEKOM 416 (0,73 ) NORDTELEKOM 46 (-0,44 ) NUTEX 36 (-3,19 ) OPUS 704 (-0,98 ) OTP 9855 (-0,90 ) OTT1 293 (1,03 ) PANNERGY 702 (0,29 ) RABA 1395 (-1,76 ) RICHTER 5350 (0,28 ) SET Group 256 (-1,92 ) WABERERS 3520 (2,92 )