Szorgalmasan törlesztik hiteleiket a diákok

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A hallgatói hitelrendszert működtető Diákhitel Központ (DK) Zrt. 2014 első fél évét nulla forint mérleg szerinti eredménnyel zárta, a társaság az első hat hónapban bruttó 8,9 milliárd forint hitelt folyósított - derül ki a DK féléves jelentéséből.

A BÉT honlapján hétfőn közzétett jelentés emlékeztet arra, hogy az állami tulajdonú társaság az alapítói szándék szerint nyereségcél nélkül működik.

Szorgalmasan törlesztenek az ügyfelek

A DK a 2013/2014-es tanulmányi évben 17,7 milliárd forint hitelt folyósított, amely mintegy 9 százalékkal elmarad az előző tanévtől. A hitelrendszer 2001. évi indulásától 2013. június 30-ig mintegy 277 milliárd forint hitelt nyújtott a DK. Az eszközök 95 százalékát alkotó diákhitelek állománya június 30-án mintegy 272 milliárd forint volt.

A társaság 2001. évi indulásától 2013. június 30-ig több mint 341 ezren részesültek Diákhitel 1-ben, közülük mintegy 128 ezren már visszafizették teljes tartozásukat. Diákhitel 2-t 10 863 személynek folyósított a DK 2012 szeptembere óta.

Az ügyfelek visszafizetései 2014 első fél évében 159 százalékban fedezték az új hallgatói hitelfolyósításokat, az adósságportfólió az első fél évben nettó 5,5 milliárd forinttal csökkent - számol be róla a jelentés.

Kötvényekből adják a hitelt

A DK a működéséhez szükséges forrásokat – állami készfizető kezességvállalás mellett – a pénz- és tőkepiacokról vonja be. A társaság a 2014. március-júniusi időszakban két alkalommal hozott forgalomba kötvényeket összesen 11,5 milliárd forint névértékben; június 30-án három kötvénysorozatával lehetett kereskedni mintegy 86,3 milliárd forint névértékben.

A hallgatói hitelek után számított kamatbevétel, valamint a pénzügyi műveletek egyéb bevételei 2013 első fél évéhez képest 13 százalékkal, 8,375 milliárd forintra csökkentek, amit a hallgatói hitelek kamatának jelentős csökkenésével magyaráz a jelentés. Ezt jelentős részben az tette lehetővé, hogy az adósságállománnyal kapcsolatos kamat- és kamatjellegű ráfordítások összege 21 százalékkal, 5,705 milliárd forintra mérséklődött.

A különbözet nyújt fedezetet a hitelezési veszteségeket fedező kockázati céltartalék képzésére, illetve a működési ráfordításokra. A diákhitel kockázati céltartalék június 30-án meghaladta a 30,459 milliárd forintot, 2013 végéhez képest 7,8 százalékkal emelkedett.

Kisebb lett a kamat

A jelentés emlékeztet arra: a társaság január 1-jével, illetve a fél év végén mindkét hitelterméke kamatát mérsékelte, így a naptári év második hat hónapjában a Diákhitel 1 kamata 5,75 százalék, a Diákhitel 2 kamata pedig 7 százalék (az utóbbi esetében az ügyfeleket csak fix 2 százalék terheli, az ezen felüli részt az állam kamattámogatás formájában megfizeti az ügyfelek helyett).

A jelentés beszámol arról is, hogy a tevékenység bővülése, illetve a felsőoktatás finanszírozásának egyidejű átszervezése miatt a szokásosnál magasabb bizonytalanság mellett lehet előrejelezni az alaptevékenység alakulását, a megfelelő tartalékokkal történő tervezés azonban a működési kockázatokat nem növeli.

Csökken az adósok száma

A DK a 2014. évi tervek összeállításakor az éves folyósítás csökkenésével számolt. A szabad felhasználású Diákhitel 1 új felvevőinek száma a jelentés szerint várhatóan jelentősebben csökken, mert az önköltséges képzésben tanuló hallgatók a Diákhitel 2-t veszik igénybe. Utóbbi esetében - mivel az évente belépő új jogosultak számának jelentős emelkedése nem várható - visszafogott növekedéssel számolnak.

A visszafizetések tekintetében a korábbi trendeknek megfelelő növekedésre számít a társaság. A finanszírozási feltételek rövid távon várhatóan kedvezően alakulnak, így a forrásköltségek tovább csökkenhetnek. A jelenlegi pénz- és tőkepiaci környezet azonban fokozott bizonytalanságot jelent, így a forrásbevonást megfelelő óvatossággal és rugalmassággal kell tervezni - írja jelentésében a DK.

Ezt olvasta már?

OTP: kedvezőek a kilátások az év hátralevő részére »