Alaposan belelendült az olaj, meddig tart a lendület?

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Közel három százalékkal emelkedett a kőolaj ára, miután október közepe óta csaknem 30 százalékkal csökkent.

Röviddel 17 óra után az északi tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,86 dollár, 3,1 százalék emelkedéssel, 61,32 dolláron állt. Csaknem egy órával később a Brentet alacsonyabban, 60,81 dolláron jegyezték. Több tényező hatására emelkedett hétfőn a nyersolaj ára, amelyek közül a szakértők különösen hármat emelnek ki. Elsőként azt, hogy a Buenos Aires-i G20 csúcson az Egyesült Államok és Kína úgymond "tűzszüneti megállapodást" kötött. A januártól kilencven napig érvényes megállapodás ideje alatt a washingtoni kormányzat nem vezet be új vámokat a kínai termékekre, az ázsiai ország cserébe viszont csökkenti az Egyesült Államokból származó autók importvámját.

A kőolaj árának hétfői emelkedéséhez hozzájárult a nyugat-kanadai Alberta tartomány kormányzatának az a felszólítása, hogy a termelők mintegy kilenc százalékkal csökkentsék az olajtermelést a vezetékek szűk kapacitása miatt. Áremelő hatása van annak a piaci várakozásnak is, hogy az OPEC termelésének csökkentéséről dönthet csütörtökön kezdődő miniszteri szintű ülésén, és hogy ehhez a megállapodáshoz számos, a szervezeten kívüli nagy olajtermelő ország, így például Oroszország is csatlakozik.

Ezt olvasta már?

Az indexek emelkedése folytatódott »

4IG 1068 (-1,48 ) AKKO Invest 28000 (11,11 ) APPENINN 466 (-0,75 ) AutoWallis 119 (-0,42 ) BIF 295 (1,72 ) CIGPANNONIA 365 (-0,82 ) CSEPEL 688 (-1,43 ) Duna House A 3770 (-4,56 ) EHEP 17900 (-10,50 ) ENEFI 632 (-0,94 ) ESTMEDIA 139 (4,20 ) FORRAS/OE 1020 (3,03 ) FUTURAQUA 105 (-1,51 ) GSPARK 3800 (-0,52 ) MASTERPLAST 714 (-1,11 ) MOL 3008 (-0,40 ) MTELEKOM 435 (-0,68 ) NORDTELEKOM 42 (2,82 ) NUTEX 29 (1,39 ) OPUS 439 (-2,49 ) OTP 12600 (1,53 ) OTT1 240 (-2,44 ) PANNERGY 748 (1,63 ) RICHTER 4984 (-0,32 ) SET Group 607 (0,66 ) TAKAREK 650 (-0,31 ) WABERERS 1120 (-2,61 )