Átadták az Amazone debreceni telephelyét

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Átadták az Amazone új debreceni telephelyét kedden a helyi Határ úti ipari parkban, a beruházás 400 millió forintba került - mondta az átadáson Kovács Tamás, a cégcsoport magyarországi vállalatának ügyvezetője.

Elmondása szerint az Amazonen-Werke Kft. 25 éve van jelen Magyarországon, 2007 óta folytat direkt értékesítést a mezőgazdasági gépek területén. Működésüket növekvő forgalom jellemzi, évente több mint 300 mezőgazdasági gépet értékesítenek, tavalyi árbevételük 2,5 milliárd forint volt Magyarországon - ismertette, hozzátéve, hogy 21 dolgozót foglalkoztatnak. Az ipari park területén egyhektáros területen 1100 négyzetméteres épületegyüttest alakítottak ki, benne 200-200 négyzetméteres szerelőcsarnokkal, illetve alkatrészraktárral, illetve egy 400 négyzetméteres bemutatóközponttal. Christian Dreyer tulajdonos arról beszélt, hogy cégük 136 éve családi tulajdonban van Németországban, és arra törekednek, hogy a legkorszerűbb gépeket biztosítsák a mezőgazdasági vállalkozóknak, köztük a magyar gazdáknak. Az új debreceni telephelyen továbbképzéseket is szerveznek majd, és biztosítják a gyártók, kereskedők, szaktanácsadók és felhasználók közötti rendszeres eszmecserét. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta, a város gazdasági ereje napról napra növekszik, amiben nagy szerepük van a német vállalatoknak. "Minden egyes munkahely fontos számunkra" - tette hozzá a polgármester, aki szerint az egyre erősödő német gazdasági kapcsolatok nagymértékben befolyásolják a város jövőjét. A polgármester jó stratégiai döntésnek nevezte, hogy az Amazone Debrecenben nyitotta meg telephelyét, a város ugyanis a legjobb minőségű termőföldek közepén helyezkedik el, ahonnan nemcsak a keleti régiót, de a határon túli térségéket is el tudják látni korszerű mezőgazdasági eszközökkel. Debrecen továbbra is megfelelő infrastruktúra kialakításával és felkészült szakemberekkel várja a befektetőket - fűzte hozzá Papp László.

4IG 831 (-0,95 ) AKKO Invest 29600 (2,78 ) APPENINN 429 (-0,69 ) AutoWallis 102 (-1,92 ) CIGPANNONIA 262 (-0,76 ) CyBERG 1500 (-1,32 ) EHEP 9000 (-8,16 ) ELMU 34200 (0,59 ) EMASZ 31400 (0,64 ) ENEFI 440 (1,15 ) ESTMEDIA 118 (2,43 ) FORRAS/T 1510 (0,67 ) FUTURAQUA 100 (-1,77 ) GSPARK 4630 (-0,43 ) KPACK 19600 (-0,51 ) MASTERPLAST 760 (-1,30 ) MOL 2846 (-1,52 ) MTELEKOM 445 (-0,22 ) NORDTELEKOM 45 (0,34 ) NUTEX 29 (1,03 ) OPUS 321 (-5,09 ) ORMESTER 7300 (4,29 ) OTP 13150 (-0,38 ) OTT1 258 (1,58 ) RABA 1085 (-0,91 ) RICHTER 4932 (1,86 ) SET Group 114 (0,53 ) TAKAREK 576 (0,70 ) WABERERS 1380 (-0,72 ) ZWACK 17100 (-0,29 )