Az arany lehet az idei sláger a befektetők körében

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az arany árfolyamának emelkedését várják a BÁV Zrt. szakértői 2018-ban az utóbbi időben tapasztalható geopolitikai és gazdasági folyamatok nyomán. A BÁV az egyik legjelentősebb hazai befektetési arany forgalmazóként arra számít, hogy a következő hónapokban a befektetők figyelme egyre inkább a nemesfém felé fordul, amely a korábbinál fontosabb szerepet tölthet be a befektetési portfoliókban. A cég szakértői ugyanakkor továbbra is felhívják a figyelmet arra, hogy csak megbízható forgalmazótól és ellenőrzött forrásból származó befektetési aranyat vásároljunk. 

Az arany árfolyama tavaly 13 százalékkal nőtt, és az év végére elérte az unciánkénti 1309,3 dolláros árat. Az emelkedő trend kisebb visszaesésekkel 2018 első heteiben is folytatódott, és több elemző, így a BÁV Zrt. szakértői sem tartják kizártnak az aranyár robbanását erre az évre.

Az arany árfolyamának emelkedését több olyan tényező is elősegítheti, amelyek jelenleg megfigyelhetők a világpiacon. 

A feszültség feltolhatja az árakat

Az arany ára jellemzően emelkedéssel reagál a geopolitikai feszültségekre, amelyek ebben az évben is fenyegetnek, mint például az észak-koreai vagy iráni helyzet. Szintén valószínűsítheti az áremelkedést a kriptovalutákból való kiábrándulás, ami az utóbbi hetekben elsősorban a bitcoin árfolyamának meredek visszaesését eredményezte.

Emellett több aranytermelő országban is kirobbanhatnak olyan helyi konfliktusok, amelyek a termelés csökkenését és ezzel együtt az aranyár emelkedését idézhetik elő. 

"Mindezek nyomán számítani lehet rá, hogy a befektetők egyre nagyobb mértékben keresik az aranyat portfóliójukba, nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is. Ugyanakkor a hazai befektetési arany egyik legnagyobb forgalmazójaként továbbra is arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az aranyár emelkedését csalók is kihasználhatják, ezért rendkívül fontos, hogy csak leinformálható és jó hírű forgalmazótól származó, igazolhatóan magas minősítésű aranytömböket vásároljunk" - figyelmezetett Varga Balázs., a BÁV Zrt. kereskedelmi igazgatója. 

"Az idén 245 éves BÁV Zrt. által forgalmazott aranytömböket például a svájci Argor Heraeaus állítja elő, amely a legmagasabb „good delivery” minősítéssel rendelkezik" - tette hozzá.

Garancia és biztonság

A neves svájci cég által gyártott, 999.9 ezrelékes aranytartalommal rendelkező tömböket a világon mindenhol elfogadják, bárhol azonnal értékesíthetők, sőt fizetőeszközként is használhatók.

A BÁV teljes körű visszatérítési garanciát is nyújt rájuk: az aranytömböket igény szerint minden korlátozás nélkül, meghatározott áron visszavásárolják.

Ha valaki nem szeretné otthon tárolni az aranyat, akkor a vásárlás és a szemrevételezés után a cég 84 zálogfiókjában is tárolhatja azt, rugalmas, várakozásmentes hozzáféréssel, akár rövid távon is.

Hirdetés
Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Technikai elemzések

13000 pont fölé érve torpant meg a német index menetelése.

300 pont ralival ismét 25000 pont fölé került a DOW 30 amerikai index,...

Az ék alsó szára jelenthet még támasz a hazai indexnek.

Durva kurcsfordulóval, kiemelkedő forgalom mellett gyengült pénteken a...

Új aljra érkezett a bankpapír záró érték tekintetében pénteken.

Gyenge hetet zárt a távközlési vállalat árfolyama.

Az Elliott-ciklus C hullámával gyengülhet tovább új mélypontra az...

Hirdetés
OpcioGuru

Teljesen mindegy, hogy opciós kereskedéssel vagy sem, amilyen korán csak...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Lélektani érték fölött kapaszkodik a DAX - technikai elemzés »

4IG 3440 (0,58 ) ALTEO 720 (0,70 ) ALTERA 775 (0,65 ) APPENINN 664 (-0,15 ) BIF 1920 (1,05 ) CIGPANNONIA 456 (1,33 ) CSEPEL 940 (-0,21 ) EHEP 1000 (19,76 ) ELMU 27200 (0,74 ) EMASZ 24000 (-0,83 ) ENEFI 180 (-1,64 ) ESTMEDIA 114 (1,34 ) FHB 586 (-5,33 ) FUTURAQUA 56 (-0,36 ) KONZUM 3180 (-0,62 ) MASTERPLAST 600 (0,84 ) MOL 2684 (-0,67 ) MTELEKOM 421 (0,36 ) NORDTELEKOM 45 (0,22 ) OPUS 708 (-0,28 ) ORMESTER 1520 (19,69 ) OTP 10520 (0,67 ) OTT1 289 (0,70 ) PANNERGY 738 (1,10 ) RICHTER 5530 (-1,16 ) SET Group 270 (-4,26 ) ZWACK 17250 (-1,15 )