Az olajügyi miniszter szerint korai az optimizmus

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A kezdeti csökkenés után a csütörtöki kereskedésben ismét emelkedett és visszatért a hároméves csúcs közelébe a kőolaj világpiaci ára, mivel az amerikai kereskedelmi olajtartalékok hetek óta tartó csökkenése táplálja a piaci egyensúly megteremtésének reményét.

A hároméves csúcs közelében

Közép-európai idő szerint délután két órakor az északi-tengeri Brent hordónként (159 liter) 69,33 dollárba került márciusi szállításra, 13 centes, 0,19 százalékos pluszban forgott. Napi csúcsán 69,59 dolláron jegyezték, ami 2015 májusa óta a legmagasabb érték.

A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára februári szállításra hordónként 40 centtel, 0,63 százalékkal, 63,97 dollárra nőtt.

Tovább csökkentik a tartalékokat

A WTI napi csúcsán 64,08 dollárba került, a jegyzés 2014 december 9. óta először lépte át a 64 dollárt. Szuheil Muhammad al-Mazuri, az Egyesült Arab Emírségek olajügyi minisztere ugyanakkor óva intett a túlzott optimizmustól egy Abu-Dzabiban tartott tanácskozáson.

"Még több mint százmillió hordóval kell csökkentenünk a tartalékokat" - mondta a miniszter, arra figyelmeztetve, hogy a piaci egyensúly újbóli megteremtése felé vezető útnak még nincs vége.

Az Egyesült Államok energetikai minisztériumának adatai szerint a múlt héten 4,9 millió hordóval, a vártnál nagyobb mértékben, csökkent a kereskedelmi olajtartalék, míg a kitermelés szintje napi 290 ezer hordóval 9,49 millió hordóra süllyedt. Az amerikai olajtartalék már a nyolcadik egymást követő héten csökkent.

Korrekciót várnak

A Fitch csoporthoz tartozó BMI Research kutatóintézet ezenközben 56 dollárról 57 dollárra javította a Brent hordónkénti átlagárára vonatkozó előrejelzését az idei évre, amit a "világpiaci kereslet egyre optimistább kilátásaival" indokolt.

Az intézet mindazonáltal a következő hónapokra korrekciót vár, amit hosszú távon emelkedő trend vált fel. A Citigroup amerikai befektetési bank ágazati szakértői nem zárják ki, hogy idén 80 dollárra drágul a kőolaj a kitartó geopolitikai feszültségek, a közel-keleti válság, Donald Trump amerikai elnök politikája és Kim Kim Dzsong Un észak-koreai vezető cselekedetei miatt.

ARC

Rubens Menin, a brazíliai MRV Engenharia e Participações S.A (MRV) alapító...

FIGYÚZZ ! ! !

Már közhely, hogy a mesterséges intelligencia miatt munkahelyek szűnnek meg.

Egy új műholdnak köszönhetően hamarosan minden eddiginél gyorsabb lesz a...

KRIPTOVALUTÁK VILÁGA

35 milliárd vont (31,51 millió dollárt) loptak el.

Történelmi jelentőségű kijelentést tett az amerikai tőkepiaci felügyelet...

Ezt olvasta már?

Venezuela napi egymillió hordóval növel »