Az USA lehet a befutó az olajkitermelésben

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Egyesült Államok idén megdönti az 1970-ben elért olajkitermelési rekordját, így lekörözi a világ második legnagyobb kőolajkitermelő országát, Szaúd-Arábiát és megközelíti a világelső Oroszországot - erre számít a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken közzétett szokásos havi jelentésének tanúsága szerint.

Az élre törnek

A párizsi székhelyű kormányközi szervezet szakértőinek becslése szerint az Egyesült Államok napi 1,35 millió hordóval több mint 10 millió hordóra emeli a felszínre hozott kőolaj mennyiségét, miközben a két nagy versenytárs továbbra is korlátozza kitermelését a nagy olajexportőr országok megállapodásával összhangban.

Az amerikai olajkitermelőket támogatja az olaj világpiaci árának emelkedése, január közepén hároméves csúcsra nőtt a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára, és azóta is e szintek körül mozognak a jegyzések.

A Nemzetközi Energiaügynökség becslése szerint a kőolaj iránti globális kereslet idén napi 1,3 millió hordóval, 99,1 millió fordóra emelkedhet a tavaly elért napi 1,6 millió hordós növekedés után. A lassuló ütemet az áram emelkedésével és a kínai fogyasztás csökkenésével magyarázták az elemzők.

Egyensúly jöhet

Az IEA arra számít, hogy idén ismét egyensúlyba kerül a kereslet és a kínálat az olaj világpiacán, ha a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéhez (OPEC) tartozó országok és a kartellen kívüli partnereik betartják kitermeléskorlátozási megállapodásukat.

Az egyensúly kialakulását segíti az is, hogy a súlyos belpolitikai és gazdasági válságba süllyedt Venezuelában rendkívül nagy mértékben csökkent a kőolaj kitermelése, decemberben napi 1,61 millió hordós szinttel 30 éves mélypontra esett.

Csökken a kitermelés

Ennek következményeként is az OPEC-tagállamok együttes kitermelése napi 32,23 millió hordóra süllyedt a tavalyi év utolsó hónapjában, így a kartell 129 százalékra teljesítette a csökkentésre vállalt kötelezettségeit.

Közép-európai idő szerint dél körül a legközelebbi, márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónkénti ára 0,69 százalékos veszteségben, 68,97 dolláron, a februári szállítású WTI-é pedig 0,50 százalékos mínuszban, 63,63 dolláron forgott. A csökkenés hátterében azt áll, hogy az Egyesült Államokban gyorsabban növekszik a kitermelés a raktárkészletek csökkenésénél.

Ezt olvasta már?

Jól startoltak az indexek New Yorkban »

4IG 660 (11,86 ) AKKO Invest 430 (-0,46 ) ALTEO 840 (0,72 ) APPENINN 386 (-0,52 ) AutoWallis 107 (3,38 ) BIF 305 (-0,65 ) CSEPEL 506 (-0,39 ) CyBERG 1780 (-1,11 ) Duna House A 3850 (-1,28 ) EHEP 9050 (-4,23 ) ENEFI 400 (0,76 ) ESTMEDIA 139 (-3,20 ) FORRAS/OE 2000 (-3,85 ) FORRAS/T 1900 (-3,06 ) FUTURAQUA 100 (2,25 ) GSPARK 4910 (-1,41 ) KPACK 20000 (6,95 ) KULCSSOFT 3200 (-2,44 ) MASTERPLAST 740 (0,54 ) MOL 2900 (0,69 ) MTELEKOM 437 (-0,68 ) NORDTELEKOM 48 (-1,54 ) NUTEX 59 (-6,05 ) OPUS 329 (1,04 ) OTP 15500 (2,99 ) OTT1 248 (-0,40 ) PANNERGY 736 (0,55 ) RABA 1185 (1,28 ) RICHTER 6075 (1,25 ) SET Group 100 (0,20 ) TAKAREK 556 (0,36 ) WABERERS 1220 (4,72 ) ZWACK 17400 (0,29 )