Enyhülést érzékel a Huawei elnöke

| forrás:
MTI/Reuters
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Huawei Technologies Co. kínai mobiltávközlési berendezésgyártó vállalat elnöke üdvözölte Donald Trump amerikai elnök Twitter üzenetben megfogalmazott jelzését, miszerint az Egyesült Államoknak versenyben és nem tilalmakkal kell a mobil távközlési technológiában előre lépnie.

Az amerikai elnök a héten kedden kiadott Twitter üzenetében nem nevezte nevén ugyan a Huaweit, a megfogalmazást azonban az amerikai kormányzatnak a kínai céggel szemben felvett álláspontja enyhülésének lehetett értelmezni. "Felfigyeltem az elnök Twitter üzenetére. Arról szólt, hogy az Egyesült Államoknak gyorsabb és okosabb 5G, sőt 6G technológiára lesz szüksége a jövőben. Elismeri, hogy lemaradásban vannak ebben a tekintetben. Világos és korrekt üzenet volt" - mondta Guo Ping, a Huawei elnöki posztját rotációs alapon betöltő alelnöke a távközlési szakma legrangosabb nemzetközi seregszemléje, a barcelonai Mobil világkongresszus, a Mobile World Congress (MWC) előestéjén. Az Egyesült Államok biztonsági kockázatokra hivatkozva zárta ki a Huaweit az 5G mobil hálózati fejlesztési tenderekből, és hasonló lépésre ösztönzi szövetségeseit is.

A Huawei ellen megfogalmazott vád értelmében az érvényes törvények a hatóságokkal való együttműködésre kötelezik a kínai vállalatokat, tehát fennáll annak a lehetősége, hogy távközlésiberendezés-gyártó cégek kémkedésre lehetőséget nyújtó "hátsó bejáratokkal" (backdoor) látják el készülékeiket. Az Egyesült Államok konkrét bizonyítékokkal nem szolgált a vádak alátámasztására. A Huawei alelnöke barcelonai nyilatkozatában is megerősítette a kínai vállalat által már számos alkalommal kiadott cáfolatot: cége soha nem épített be és soha senkinek a kérésére nem is fog beépíteni a forgalmazott adatokhoz való illetéktelen hozzáférésre lehetőséget adó funkciót készülékeibe. Kijelentette: a távközlési technológiában érintett minden félnek - a berendezésgyártóknak, a hálózatüzemeltetőknek és a kormányoknak - együttesen kell kidolgozniuk egy megbízható technológiai szabványrendszert a kiberfenyegetések kezelésére. A kérdést nem szabad politikai szempontoknak alárendelni.

"Egységes és ellenőrizhető szabványokra van szükség" - szögezte le. Arra az újságíró kérdésre, hogy a Huaweiben van-e a kínai államnak érdekeltsége, Guo Ping közölte: a vállalat részvényei száz százalékban a korábbi és a jelenlegi alkalmazottak a birtokában vannak.

Ezt olvasta már?

Most Indiára és Törökországra támadna Trump »

4IG 4340 (14,81 ) ALTEO 710 (2,16 ) ANY 1340 (-1,11 ) APPENINN 472 (0,43 ) AutoWallis 169 (-4,52 ) BIF 2580 (1,57 ) CIGPANNONIA 432 (-0,12 ) Duna House A 4100 (-0,97 ) ELMU 28200 (0,71 ) EMASZ 26000 (2,36 ) ENEFI 314 (19,85 ) ESTMEDIA 86 (-4,85 ) FUTURAQUA 47 (17,50 ) GSPARK 3600 (-1,37 ) KONZUM 206 (-3,07 ) KPACK 18100 (4,02 ) KULCSSOFT 1250 (-8,09 ) MASTERPLAST 695 (-0,71 ) MOL 3344 (0,48 ) MTELEKOM 470 (0,75 ) NORDTELEKOM 43 (16,85 ) NUTEX 31 (5,08 ) OPUS 403 (-2,89 ) OTP 12830 (3,97 ) OTT1 188 (-2,59 ) PANNERGY 738 (1,10 ) RABA 1170 (1,30 ) RICHTER 5370 (0,56 ) SET Group 468 (20,00 ) TAKAREK 643 (-3,31 ) WABERERS 1625 (-1,52 )