Eszkalálódik a gazdasági háború

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Gazdasági háború meghirdetéséhez hasonlította az orosz miniszterelnök az Oroszország elleni amerikai szankciók lehetséges továbberősítését, amire Dmitrij Medvegyev szerint gazdasági, politikai és egyéb eszközökkel kellene reagálni.

"Nem szeretném kommentálni a leendő szankciókról szóló szóbeszédeket, de egyet elmondhatok: ha valami olyasmi történik, mint a banki tevékenység vagy valamely deviza használatának betiltása, akkor az egyenesen gazdasági háború meghirdetéseként lesz majd értékelhető. És erre a háborúra elkerülhetetlenül szükség lesz majd reagálni - gazdasági módszerekkel, politikai módszerekkel, szükség esetén pedig egyéb módszerekkel is. Amerikai barátainknak ezt meg kell érteniük " - fogalmazott Medvegyev az orosz Távol-Kelet ás a Bajkál régiójának fejlesztéséért felelős kormánybizottság ülésén.

A kormányfő álláspontja szerint a már életbe léptetett és nemrégiben meghirdetett szankciók célja Oroszország gazdasági erejének korlátozása, az ország "eltávolítása az erős konkurensek közül a nemzetközi mezőnyben". Mint mondta, Moszkva az elmúlt száz év során, vagyis már a szovjet korszak óta folyamatos szankciós nyomás alatt élt. Elismerte, hogy a gazdasági büntetőintézkedések hatást gyakorolnak a gazdaság közérzetére és a devizaárfolyam mozgására is. Medvegyev a "rosszhiszemű gazdasági verseny" példájaként említette azt, hogy az Egyesült Államok megpróbálja korlátozni az Európába szállított orosz gáz mennyiségét, mert a saját cseppfolyósított földgázának (LNG) eladásában érdekelt. Rámutatott, hogy Washington Kína ellen is protekcionista intézkedéseket vezetett be.

"Ez természetesen nem tetszik a kínaiaknak és senkinek sem tetszik, és a feladatunk az, hogy ellenálljunk ezeknek az intézkedéseknek" - fogalmazott Medvegyev. Egy amerikai szenátorok által előkészített - az orosz Kommerszant című gazdasági lap által ismertetett - törvénytervezet blokkolná az orosz bankok dollártranzakcióit, megtiltaná az amerikai rezidensek számára az új orosz államadóssággal való műveleteket, és a terrorizmust támogató országnak minősítené Oroszországot.

4IG 4060 (-0,49 ) AKKO Invest 20200 (3,59 ) APPENINN 495 (-1,88 ) AutoWallis 155 (-3,12 ) CIGPANNONIA 433 (-1,48 ) CSEPEL 630 (-0,94 ) EMASZ 25800 (-1,53 ) ENEFI 326 (-1,21 ) ESTMEDIA 90 (-0,88 ) FUTURAQUA 52 (-8,13 ) KONZUM 201 (-0,99 ) KULCSSOFT 1300 (4,00 ) MOL 3296 (-0,72 ) MTELEKOM 470 (-0,21 ) NORDTELEKOM 41 (1,72 ) NUTEX 31 (0,99 ) OPUS 403 (-1,95 ) OTP 12850 (-0,08 ) OTT1 228 (-0,87 ) PANNERGY 680 (-1,16 ) RABA 1180 (-1,26 ) RICHTER 5215 (-1,51 ) SET Group 734 (4,86 ) TAKAREK 680 (-0,73 ) WABERERS 1795 (-1,10 ) ZWACK 17150 (-0,58 )