Ez most a kakaó hete

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Két ellenállás között jegyzik a kakaót, Napokon belül újra kitörhet a kurzus.

Nyáron még arról szólt a történet, hogy az 1800 dolláros támasz letörése esetén, akár shortolhatnánk is a kakaót. Nos, most az ellenállások áttörése van napirenden. Szóval, a long pozíciókban érdemes gondolkodni.

Kitört a szűkebb sávból

Március óta sávozott a kakaó az 1800 és 2200 dollár közti range-ben - mondta Vetter Péter, a Magyar Részvénykereskedelmi Zrt. üzletkötője, hozzátéve: ami a nyár közepén az 1800 és 2100 dolláros sávra szűkült.

Fejlemény, hogy a kurzus a napokban áttörte a 2100 dolláros ellenállást, sőt felette tudott zárni, jelenleg 2140 dolláron jegyzik a terméket.

Lenne tere az emelkedésnek

A chartra pillantva, azt látjuk – folytatta, hogy lassú, de folyamatos volt az utóbbi hónapokban a kurzus emelkedése.

Technikai alapon azt mondhatjuk, hogy a 2200 dolláros ellenállás áttörése esetén 2400-2500 dollárig nyílhat tere a további emelkedésnek.

Egy héten belül eldőlhet

Bár fundamentális híreket nem nagyon illeszthetünk az árfolyammozgás mögé. Ha csak azt nem, hogy az Egyesült Államokban minimálisan nőtt a kakaó felhasználás, s a csokoládé fogyasztás bővülését prognosztizálják.

Inkább az érdekes, hogy a technikai kép alapján egy hetes távlatban eldőlhet a további mozgás iránya.

ARC

Rubens Menin, a brazíliai MRV Engenharia e Participações S.A (MRV) alapító...

FIGYÚZZ ! ! !

Már közhely, hogy a mesterséges intelligencia miatt munkahelyek szűnnek meg.

Egy új műholdnak köszönhetően hamarosan minden eddiginél gyorsabb lesz a...

KRIPTOVALUTÁK VILÁGA

35 milliárd vont (31,51 millió dollárt) loptak el.

Történelmi jelentőségű kijelentést tett az amerikai tőkepiaci felügyelet...

ÜZLET

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, kérdésessé válna...

Ezt olvasta már?

A Mol ersetében röviden az Elliott a jelölt »

4IG 3500 (-1,13 ) ESTMEDIA 127 (1,60 ) MOL 2606 (-0,31 ) NUTEX 38 (-7,32 ) OPUS 700 (0,14 ) OTP 9940 (-1,39 ) OTT1 270 (-2,17 ) PANNERGY 664 (-0,90 ) RICHTER 5050 (0,70 ) SET Group 255 (1,19 ) ZWACK 17700 (-0,28 )