Globálisan zsugorodhat az autópiac

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A globális autópiac visszaesésének folytatódására és Németországban több tízezer ágazati munkahely megszűnésére számít a német autóipari szövetség (VDA) a Die Welt című német lap csütörtöki számában ismertetett előrejelzése szerint.

A világszerte értékesített új autók száma a tavalyi 84,2 millióról 80,1 millióra csökkenhet az idén, jövőre pedig a 80 milliós határt is jóval alulmúlhatja, 78,9 millió lehet, ami nagyjából a 2015-ös szintnek felel meg. A visszaesés legfőképpen annak tulajdonítható, hogy a három legnagyobb piacon egyszerre csökken a kereslet az új autók iránt. Így Kínában az idén a tavalyihoz képest mintegy 10 százalékkal 20,9 millióra, jövőre további 2 százalékkal 20,5 millióra csökkenhet az eladott új kocsik száma. Az Egyesült Államokban az idén 2 százalékos csökkenéssel 16,9 millióra, jövőre további 3 százalékos csökkenéssel 16,5 millióra süllyedhet az értékesítési darabszám. Európában - az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagországaiban - az idén 15,6 millió darabnál stagnál az értékesítés, jövőre pedig 2 százalékkal 15,3 millióra csökkenhet a VDA előrejelzése szerint.

Az ágazat németországi foglalkoztatottainak száma az idén csak kismértékben csökken, a tavalyi 835 300-ról 834 ezerre, de a folyamat a robbanómotorral működő kocsik gyártásához képest kevesebb munkaerőt igénylő elektromos autók gyártásának előretörése, a digitalizáció, az automatizáció és a kereslet csökkenése miatt jelentősen gyorsulhat a következő években. Így egyedül a motorból és a motor teljesítményének átvitelét biztosító elemekből álló hajtáslánc gyártását tekintve 2030-ig 70 ezerrel csökkenhet a németországi autóipari munkahelyek száma az ágazat vezető érdekképviseleti szövetségének előrejelzése szerint.

Ezt olvasta már?

Padlóra került az autópiaci kereslet »

4IG 707 (2,02 ) AKKO Invest 444 (1,25 ) ANY 1190 (-1,24 ) APPENINN 392 (5,66 ) AutoWallis 78 (-0,13 ) BIF 300 (-1,96 ) CIGPANNONIA 190 (7,34 ) DELTA 106 (6,40 ) ENEFI 357 (2,00 ) FORRAS/OE 1190 (-0,83 ) FORRAS/T 1550 (3,33 ) FUTURAQUA 77 (1,18 ) KULCSSOFT 1710 (-0,87 ) MOL 1993 (-1,04 ) MTELEKOM 400 (1,14 ) NORDTELEKOM 31 (-2,80 ) NUTEX 31 (-0,80 ) OPUS 276 (0,18 ) ORMESTER 12650 (1,61 ) OTP 10450 (2,05 ) PANNERGY 662 (2,80 ) RABA 914 (-1,72 ) RICHTER 6945 (0,58 ) SET Group 70 (-1,96 ) TAKAREK 526 (5,84 ) WABERERS 794 (1,02 ) ZWACK 17000 (0,89 )