Hihetetlenül speizolják az aranyat világszerte

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Elsősorban a jegybanki aranykészletek növelésének köszönhetően három éve a legmagasabbra, 2181,7 tonnára nőtt az arany kereslete az első fél évben.

A Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel az Arany Világtanács friss adatai alapján közölte, a féléves kereslet 8 százalékkal haladta meg 2018 azonos időszakit, és utoljára 2016. január-júniusában volt hasonló mértékű a forgalom. A kínálat ugyancsak hároméves csúcsra, 2323,9 tonnára ugrott. A cég közleményében kiemelik: az arany ékszerek adják a sárga nemesfém iránti globális kereslet legnagyobb részét, 2019 első felében 1091,5 tonna arany ékszert vásároltak, ami főleg az indiai esküvői és fesztiválszezonnak köszönhető. A júniusi áremelkedés hatására azonban az ékszervételek jelentősen mérséklődhetnek - mondta Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

A magánbefektetők aranyrudak és -érmék iránti 476,9 tonnás idei első féléves kereslete 6 százalékkal maradt el a tavalyi azonos időszakhoz képest. A kínai központi bank alelnöke ígéretet tett a jüan árfolyamának stabilan tartására, emiatt a kínaiak az aranyrúd- és érmevételeiket 18 százalékkal csökkentették 2018 első fél évéhez képest. Ezt ellensúlyozta, hogy a tőzsdén kereskedő arany befektetési alapokban (angol rövidítésükön: etf-kben) felhalmozott sárga nemesfém mennyisége 107,5 tonnával nőtt 2019 első felében. Juhász Gergely jelezte: a jegybankok növelték aranykészleteiket. A 374,1 tonnás idén január-júniusban regisztrált nettó vételük több mint 57 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A lengyel központi bank a második negyedév legnagyobb vevőjeként, 100 tonnával gyarapította aranykészletét. A technológiai szektorban az előző év azonos időszakához képest csaknem 3 százalékkal kevesebb, 128,3 tonna aranyra tartottak igényt 2019 első felében a gyártók. A vezérigazgató úgy vélte: a technológiai cégek azért csökkentették keresletüket, mert az okostelefonok értékesítése visszaesett, és egyre inkább kibontakozik az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború. Az idei első féléves 2323,9 tonnás globális aranykínálat 2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, köszönhetően a növekvő bánya-kitermelésnek és újrahasznosításnak.

A sárga nemesfém első félév végi unciánkénti 1400 dollár körüli ára 8 százalékkal volt magasabb a 2018. június véginél. (1 uncia=31,1035 gramm). Az arany árfolyama az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed július 31-ei 0,25 százalékpontos kamatcsökkentése után 1405 dollár körül mozgott - közölte a Conclude. A Conclude Befektetési Zrt. a fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Nemhogy csökkene, több az arany az oroszoknál »

4IG 590 (-14,49 ) AKKO Invest 432 (0,47 ) APPENINN 388 (-1,27 ) AutoWallis 104 (0,98 ) BIF 307 (0,99 ) CIGPANNONIA 195 (1,67 ) CSEPEL 508 (10,43 ) EHEP 9450 (-0,53 ) ENEFI 397 (-1,98 ) ESTMEDIA 144 (-0,14 ) FUTURAQUA 98 (-3,93 ) GSPARK 4980 (-1,19 ) KPACK 18700 (-25,20 ) KULCSSOFT 3280 (7,19 ) MASTERPLAST 736 (-1,08 ) MTELEKOM 440 (-0,11 ) NORDTELEKOM 49 (-2,60 ) NUTEX 63 (-1,88 ) OPUS 326 (-1,33 ) ORMESTER 10000 (-0,99 ) OTP 15050 (1,07 ) OTT1 249 (-1,58 ) PANNERGY 732 (-0,81 ) RICHTER 6000 (2,39 ) SET Group 100 (-2,92 ) TAKAREK 554 (-1,07 ) WABERERS 1165 (-0,85 ) ZWACK 17350 (-1,70 )