Itt a fordulat: csökkennek a lakásárak

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Duna House lakásárindexeinek többsége hosszú évek óta először mutatott csökkenést 2019 utolsó negyedévében, a legnagyobb visszaesést a panellakások mutatják, a fővárosban, valamint a keleti és nyugati országrészben is esett ennek a lakástípusnak az ára tavaly az utolsó három hónapban. Az árakra az is hatott, hogy decembert - az elmúlt három évet nézve - a leggyengébb kereslet jellemezte.

A társaság tájékoztatása szerint ugyanakkor a budapesti téglalakások ára még mindig nő, miközben a használt lakásoknál emelkedik az értékesítési idő és a meghirdetett árból is többet kell engedniük az eladóknak: míg tavalyelőtt a negyedik negyedévben ez az arány 3-4 százalék volt, addig tavaly már elérte a 6 százalékot. Az értékesítési idő Budapesten például a panellakások esetében a 2018-as 60-64 napról tavaly decemberre 73-94 napra nőtt, miközben keleten 20 nappal, 64 napra csökkent, nyugaton pedig lényegében változatlanul 65 nap.

Az adatok alapján visszaesett a befektetői célú vásárlások aránya, miközben egyre több ilyen vevő adja el ingatlanát. Tavalyelőtt decemberhez képest a befektetői vásárlók aránya 8 százalékpontot esett és így 45 százalék volt 2019 decemberében a fővárosban, míg vidéken 2 százalékpontot csökkenve, 27 százalék az arányuk. Az eladói oldalon a befektetési értékesítés a fővárosban 14 százalékra emelkedett a tavalyelőtti 5 százalékról. Ugyanakkor az újlakás-piacon az év végén kivezetett kedvezményes lakásáfa miatt is még mindig emelkedő árakat és a használtlakás-piacnál jóval élénkebb érdeklődés tapasztalható. Budapesten az újépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára 883 ezer forint volt a negyedik negyedévben, ez a harmadik negyedévben még csak 857 ezer forint volt, így egy negyedév alatt 3 százalékot emelkedett.

A jelzáloghitelezés piaca az arányaiban nagyobb lakossági forgalom miatt továbbra is erősödő fázisban van: míg 2018-ban 850,35 milliárd forint lakáscélú hitelt vettek fel a vevők, addig az adatok és becslések szerint 2019-ben 903,33 milliárd forintra nőtt ez az összeg. Tavaly a társaság adatai szerint 146 037 adás-vétel történt, a statisztikai adatok szerint 2017-ben 153 770, míg 2018-ban 163 695 tranzakció volt.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Egyre kevesebben vesznek használt lakást »

4IG 614 (-2,54 ) ALTEO 880 (1,15 ) APPENINN 360 (0,98 ) CIGPANNONIA 178 (1,71 ) CSEPEL 502 (-2,33 ) EHEP 8000 (2,56 ) ENEFI 375 (-0,53 ) ESTMEDIA 129 (-0,46 ) FORRAS/T 1710 (-10,00 ) GSPARK 5060 (1,61 ) KPACK 18800 (6,21 ) MASTERPLAST 758 (0,26 ) MOL 2650 (-0,67 ) MTELEKOM 456 (-0,33 ) NORDTELEKOM 50 (0,30 ) NUTEX 41 (-4,21 ) OPUS 288 (0,21 ) OTP 14210 (-0,63 ) OTT1 224 (-3,66 ) PANNERGY 724 (-1,09 ) RABA 1150 (0,88 ) RICHTER 6495 (-0,54 ) SET Group 91 (1,79 ) TAKAREK 499 (-0,20 ) ZWACK 17600 (0,57 )