Jobb az óvatosság az olajiparban?

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Míg a piac nagy része az USA kőolajtermelésének folyamatos bővülésére összpontosított, addig a Fidelity idei elemzői felmérésében az olaj iránt globálisan mutatkozó keresletet és kínálatot meghatározó tényezők, elsősorban a globális kőolajkészletek alakulását vizsgálta. Az eredmények rámutatattak, az ágazatban valószínűleg a piac által vártnál gyorsabb ütemben fog beállni az egyensúly.

Derűsebb hangulat

Számos elemző elsősorban az USA-ban történő eseményekre figyelt, így esetleg nem vette észre a világ más részein zajló fejlemények jelentőségét. A beruházások visszafogásának eredményeképpen a fúrási műveletek a világ minden táján háttérbe szorultak, a magas kitermelési költségű mezőket pedig lezárták, ami több országban a termelés jelentős csökkenését eredményezte.

Eközben a fogyasztók élvezhették az alacsonyabb árak előnyeit, aminek hatására 2015-ben és 2016-ban is jelentősen nőtt a kereslet. Ahogy múlt az év, a piaci egyensúly helyrezökkenéséről szóló elméletbe vetett bizalom egyre nőtt a Fidelitynél, főleg az év közepétől, amikor elkezdtek apadni a globális kőolajkészletek.

A Fidelity International idei felmérésének talán legfontosabb felismerése a szinte minden szektorban tetten érhető, ciklikus gyorsulás volt. Bár minden bizonnyal Trump elnök javaslatai is elősegítették a növekedéshez kapcsolódó hangulat derűsebbre fordulását, a javuló fundamentális adatok fő oka az olajár magához térése volt.

Fundamentális javulás

Ahogy az OPEC korlátozásainak hatására valószínűleg egyre gyorsabban fogynak majd a globális kőolajkészletek, a kőolajpiaci fundamentális adatok 2017 első felében vélhetően javulni fognak. Az energiaipari tőkeráfordítások növekedése szinte kizárólag az USA palaolaj- és földgáziparának köszönhető, mivel a világ többi részén az ilyen célra fordítható források idei szintje nagyobbrészt változatlannak mondható.

A Fidelity a feltörekvő piaci energiaipari papírok helyett továbbra is az USA és Európa vállalatait részesíti előnyben, melyek közül jó néhánynak a mérlege továbbra is nyomás alatt áll.

Az olaj még mindig tényező

Az eredmények jól illusztrálják, hogy még ma is mennyire fontos a kőolaj ára a világgazdaság szempontjából. a nyersolaj árának emelkedése az egyik fő mozgatórugója annak az újabb ciklikus megélénkülésnek, melyre a vállalati adatok javulásából lehet következtetni, és amely pont az ellentéte annak, amire a 2016-os eredmények utaltak.

A korábbi évek alacsony kőolajárai nem csak az energiaipari vállalatoknak jelentettek súlyos terhet: a tovagyűrűző hatások számos egyéb ágazatot is szinte mozgásképtelenné tettek.

Vegyük például az általános ipari kitettséggel rendelkező vállalatokat – azokat a gyártókat, melyek a gépeiket nagy mennyiségben adják el más ipari vállalkozásoknak, és melyek képesek arra, hogy gyorsan irányt váltsanak. Első ránézésre az ilyen cégek nem függenek a kőolaj árától, mivel termékeiknek talán 5 százalékát értékesítik energiaipari vállalatok felé. De további 30-40 százalékot olyan vállalatoknak adnak el, melyek szintén olajipari vállalatok beszállítói.

A kőolaj árának emelkedésének meglepő haszonélvezői is lehetnek, olyan vállalatok, melyek nem közvetlen szereplői a kőolaj és a földgáz piacának. De amikor a kőolaj ára esik, azt a más ágazatokban működő közvetlen és közvetett beszállítók is megérzik a bőrükön, amint ezt 2015-ben és 2016-ban is jól láthattuk.

Óvatos optimizmus

Mivel a jelenleg érvényben lévő OPEC-megállapodás hatására a kínálati egyensúly helyrebillenése töretlenül zajlik, az elemzők továbbra is óvatos optimizmussal tekintenek a kőolaj árának alakulására, de felhívják a figyelmet a távolabbi jövőt érintő kockázatokra is.

Annak ellenére, hogy ma sok vállalat jobban tűri az alacsonyabb kőolajárakat, ha a jelenlegi konszenzusnál kedvezőtlenebb forgatókönyv valósulna meg, az súlyos csapást mérhetne a részvényárfolyamokra, és ez jelentős finanszírozási problémákat okozhatna a kőolajipari vállalatok számára.

Ezt olvasta már?

Nőtt a Lukoil profitja »

4IG 757 (1,75 ) AKKO Invest 434 (0,93 ) ALTEO 836 (-0,24 ) ANY 1375 (1,10 ) APPENINN 389 (0,91 ) CIGPANNONIA 200 (0,91 ) CSEPEL 463 (-5,51 ) EHEP 9400 (-6,93 ) EMASZ 30400 (0,66 ) ENEFI 408 (0,99 ) ESTMEDIA 136 (-1,87 ) FUTURAQUA 100 (0,40 ) GSPARK 5000 (-1,57 ) KPACK 26000 (11,11 ) KULCSSOFT 3080 (10,00 ) MASTERPLAST 746 (0,27 ) MOL 2872 (0,42 ) MTELEKOM 440 (0,34 ) NORDTELEKOM 53 (-2,04 ) OPUS 325 (4,50 ) ORMESTER 10300 (3,00 ) OTP 14900 (0,13 ) OTT1 258 (2,18 ) RABA 1200 (1,69 ) RICHTER 5830 (-1,10 ) SET Group 102 (3,03 ) TAKAREK 578 (7,04 ) WABERERS 1195 (0,84 ) ZWACK 17400 (-0,29 )