Mekkora baj lehet az iraki krízisből?

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Miközben a legfrissebb hírek szerint Barack Obama elnök 250 katonát küld a bagdadi amerikai nagykövetség védelmére, egyre nagyobb a félelem, hogy a fegyveres szélsőségesek az ország déli olajlétesítményeit is elérhetik, ami a jelenleginél már sokkal nagyobb mértékben veszélyeztetné az iraki olajkitermelést.

Komoly káosz van Irakban, miután iszlám fegyveresek árasztották el az ország észak-nyugati részét. Miközben a világ arról beszél, hogy a jelenlegi fegyveres konfliktusok mekkora kockázattal járnak a kőolaj világpiaci árára nézve, a teljes képet nem túl könnyű átlátni. Íme néhány alapvető információ, amire érdemes odafigyelni, ha az iraki feszültségről hallunk.

A zavargások eddig csak kevéssé voltak hatással az iraki olaj infrastruktúrára, és alig érintették a legnagyobb déli olajmezőket, amelyek a kitermelés 75 százalékát adják. Hétfőn éjszaka azonban a Reuters információi szerint leállították Irak legnagyobb olajfinomítóját, miután a térséget, Baiji-t a felkelők megközelítették. A hírügynökség jelentése szerint a személyzetet részben evakuálták. A helyzet tehát egyre feszültebbé válik.

Az alapok

Irak jelenleg a világ ötödik legnagyobb olajtartalékával rendelkező országa. Mindazonáltal az ország csupán nemrég kezdett újra nagyobb mértékben kőolajat kitermelni, mivel a 2003-as amerikai megszállás után jelentősen visszaesett a produktivitás.

Idén áprilisban Irak hozzávetőleg 3,3 millió hordó olajat termelt ki, ami nagyjából megfelel a globális olajkínálat 4 százalékának. A tervek szerint pedig tovább fokoznák a termelést, a következő évre a cél a napi 5 millió hordó volna – írja a Vox.com

A fenyegetés

Bár a déli olajmezők egyelőre biztonságban vannak, az északi eseményeket sem érdemes félvállról venni. Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szunnita felkelőcsoport ugyanis már korábban előrenyomult annyira, hogy veszélyeztesse a napi 600 ezer hordós kapacitású, Törökországba vezető Kirkuk-Ceyhan nyersolajvezetéket.

A jelenleg használaton kívüli vezetéket az elmúlt időben több robbantásos támadás is érte, és elemzők szerint a konfliktus egyik közvetlen következménye az lesz, hogy a folyó javítási munkálatok leállnak. Eddig a munkálatok 60 százalékát végezték el, de valószínűleg a folytatást el kell halasztani.

A Brent olaj árfolyama Forrás: nasdaq.com

Bár a dél-iraki Bászra kikötőjén keresztüli, jelenleg napi 2,6 millió hordós olajexportot még nem fenyegeti jelentős veszély, az elmúlt egy évben a déli létesítményeket is érték időnként robbantásos támadások.

Érdemes pánikolni?

Bár az amerikai WTI nyersolaj árfolyamán az elmúlt időben érezhető volt némi ijedtség, ha a Brent olajat nézzük, talán sikerül némileg tisztábban látnunk. A Brent ugyanis az elmúlt 3 évben nagyjából hasonló árakon forgott, vagyis itt kevésbé érzékelhető komolyabb piaci turbulencia. Az árakat valószínűleg a világ egyre növekvő általános olajkereslete hajtotta (és hajtja) fokozatosan felfelé, amellyel a kínálati oldal folyamatosan igyekszik megküzdeni.

Bár a növekvő kitermelésről szóló iraki tervek valamelyest enyhíteni tudnák ezt a nyomást a globális piacon, a jelenlegi események komolyan megnehezíthetik a helyzetet. Arról nem is szólva, hogy az elmúlt időben a Líbiában, Szíriában és Venezuelában jelentkező váratlan konfliktusok sem könnyítették meg a kínálati oldal dolgát.