Meredeken zuhan a kőolaj ára

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Meredeken, közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára hétfőn a határidős jegyzésekben annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, hogy jelentősen növeli, napi 10 millió hordó fölé, nyersolajkitermelését áprilisban.

Az északi-tengeri Brent eddigi napi mélypontján a decemberi szállítású Brent 30,93 százalékos mínuszban, 31,27 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig 33,77 százalékos veszteségben, 27,34 dolláron forgott.

Közép-európai idő szerint reggel fél nyolc körül a Brent 33,31 dolláron, 26,42 százalékos mínuszban, a WTI pedig 29,50 dolláron, 28,54 százalékos veszteségben állt. Szaúd-Arábia azután indított árháborút, hogy múlt hét pénteken kudarcba fulladt a nagy olajexportáló országok szakminisztereinek egyeztetése.

Oroszország nem támogatta a kitermelés még erősebb visszafogását a koronavírus-járványnak a keresletre és ezáltal az árakra gyakorolt negatív hatásainak kivédésére, amire válaszul a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) felmondta a kitermelést korlátozó megállapodást.

Ezt olvasta már?

Júniusban 2,9%-kal nőttek az árak »

4IG 625 (0,81 ) ANY 1235 (-0,40 ) APPENINN 348 (-0,71 ) AutoWallis 77 (-1,41 ) DELTA 99 (0,81 ) EHEP 2600 (-0,76 ) GSPARK 3240 (1,57 ) Gloster 2499 (4,12 ) KULCSSOFT 1520 (-3,49 ) MOL 1867 (0,05 ) MTELEKOM 380 (-0,26 ) NUTEX 30 (0,66 ) OPUS 253 (0,20 ) OTP 10880 (-0,37 ) OTT1 197 (-1,70 ) RICHTER 6670 (-0,37 ) SET Group 72 (0,70 ) TAKAREK 481 (-1,84 ) WABERERS 894 (-1,76 )