Nem lesz olyan könnyű bevezetni a Facebook virtuális devizáját

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Facebookkal kapcsolatos jogi viták nyomán valószínűleg számos szabályozás előzi majd meg a közösségi háló saját devizájának, a Librának a bevezetését - mondta Németh Dávid a K&H Bank vezető elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a Facebooknak többek között szabályoznia kellene, hogy hogyan használják fel a különböző tranzakciókat, illetve hogy ezáltal hogyan védik az emberek érdekeit. Hangsúlyozta: a Libra ugyan a Facebook tervezett kriptovalutájaként vált ismertté, mégis inkább egy deviza, mintsem kriptovaluta, hiszen a bitcointól eltérően a kibocsátott mennyiséget illetően nem határoz meg egy maximumot, és az emberek nem úgy szerzik, hogy részt vesznek a valuta kereskedelemének nyilvántartásában.

A Libra a kriptovalutával ellentétben nem egy teremtett pénz, hanem a meglévő pénzek átváltása egy új pénznemre - magyarázta Németh Dávid. Az amerikai Facebook egy hónapja jelentette be, hogy Libra néven saját kriptodevizát létesít online fizetések lebonyolítására, és 2020 elején elindítja a Calibra nevű alkalmazáson keresztül igénybe vehető szolgáltatást. A cél elsősorban az, hogy a világnak azt a mintegy 1,7 milliárdos népességét fizetési lehetőségekhez juttassa, akik nem férnek hozzá hagyományos banki és pénzügyi szolgáltatásokhoz.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Figydlem, mélyponton a forint! »