Sok huzavona után végre aláírtak valami nagyot

| forrás:
MTI/Reuters
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó vezetői pénteken aláírták az észak-amerikai kereskedelmi megállapodást felváltó új szerződést.

A Buenos Airesben pénteken nyíló G20 csúcstalálkozó előtt Donald Trump amerikai elnök, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és Enrique Pena Nieto mexikói elnök aláírta az Egyesült Államok-Mexikó-Kanada Megállapodást (USMCA), amely az 1994-ben létrejött Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) váltja fel. Ahhoz, hogy életbe lépjen, az új szerződést mindhárom ország törvényhozásának is el kell fogadnia. Donald Trump már elnökválasztási kampányában is a "valaha volt legrosszabb megállapodásnak" nevezte a NAFTA-t és azt ígérte, hogy vagy újratárgyalják az amerikai érdekeknek megfelelően, vagy felmondja az egyezményt.

Az évi ezer milliárd dollárt meghaladó kölcsönös forgalomról szóló szerződés felülvizsgálatáról az egyeztetések kezdetben vontatottan haladtak, először Mexikóval sikerült megállapodni még az idén augusztusban, majd októberre Kanadával is. Az amerikai elnök szerint az új megállapodás elejét veszi, hogy külföldre kerüljön az amerikai autógyártás (ezzel Mexikóra célzott), miközben az amerikai tejtermékek előtt megnyílik az eddig zárt kanadai piac, a farmerek a korábbinál nagyobb mértékben exportálhatnak gabonát és szárnyast is, továbbá erősíti az ipart és a biotechnológiai szektort.

A kanadai miniszterelnök szerint az új megállapodás erősíti a középosztályt, és jól fizető munkahelyeket teremt majd. Justin Trudeau ugyanakkor az aláírás előtt azt mondta Donald Trumpnak, hogy folytatni kell a tárgyalásokat az acélra és az alumíniumra kivetett amerikai vámok eltörléséről. A szerződést a hivatali idejének utolsó munkanapján aláíró mexikói államfő szerint "a megállapodás új fejezet megosztott történelmünkben".

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

4IG 1038 (-1,33 ) AKKO Invest 27600 (-1,43 ) ALTEO 752 (0,53 ) APPENINN 466 (-0,32 ) AutoWallis 120 (0,84 ) BIF 290 (-1,02 ) CIGPANNONIA 360 (-1,37 ) CSEPEL 660 (-4,07 ) Duna House A 3800 (2,70 ) EHEP 18700 (-0,53 ) ENEFI 616 (-2,84 ) ESTMEDIA 114 (-1,72 ) FUTURAQUA 96 (-4,56 ) GSPARK 3770 (-0,79 ) KPACK 17700 (2,91 ) MASTERPLAST 718 (-0,55 ) MOL 3086 (1,85 ) MTELEKOM 438 (0,34 ) NORDTELEKOM 42 (-0,95 ) NUTEX 29 (-0,35 ) OPUS 436 (-0,09 ) ORMESTER 3200 (2,56 ) OTP 12830 (1,42 ) PANNERGY 744 (-0,53 ) RICHTER 5075 (-0,10 ) SET Group 605 (1,85 ) ZWACK 16650 (0,60 )