Száraz ősz után gyengélkednek a kalászosok

| forrás:
Concordia
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

A száraz ősz miatt gyengén fejlődnek az őszi kalászosok, emiatt az idei termés várhatóan elmarad a tavalyitól. Ez emelheti az árakat, és betárolásra ösztönözheti a termelőket.

A tavalyi, különösen száraz ősz miatt Magyarország sok területén nem csíráztak, bokrosodtak megfelelően az őszi kalászosok. A Dunántúlon jobb, az Alföldön jellemzően rosszabb a helyzet, de a Vetőmag Szövetség által kiadott, úgynevezett betelelési minősítés eredménye majdnem mindenütt elmarad a 2017-es év számaitól – mutatott rá a gabonák jelenlegi helyzetére dr. Halmos Gábor, a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója. A gabonatárolással és közraktározással foglalkozó társaságot partnerei úgy tájékoztatták, hogy a kelés elhúzódott, ami kibújt a földből, az is nagyobb részt gyengén fejlődött. Ugyanakkor a kártevők a rövid hideg időszakok miatt minden bizonnyal nagy számban átteleltek, ami emeli a vírusveszélyt.

A fentiek alapján a kezdeti, vízhiányos fejlődés miatt őszi búzából mind a termésátlag, mind az idei mennyiség alacsonyabb lehet a tavalyi, hektáronkénti 5 tonnánál, illetve országosan 4,84 millió tonnás teljes termésnél. Ez nemcsak a búza tőzsdei és átvételi áraira lesz hatással, de a cég raktárkapacitásainak kihasználtságára is. Ha a teljes betakarított mennyiség alacsonyabb, akkor a termelők előszeretettel tárolják be a készleteiket, mert kivárják a valószínűsíthető áremelkedést – mutatott rá a vezető. Az óbúza ára az aratáskori árhoz képest mostanra 25-30 százalékkal emelkedett, tehát az idei szezonban jól jártak, akik raktározták a termést.

Kibocsátók a honi börzén

A Budapesti Értéktőzsdén a következő vállalatok szerepelnek.

Tanulj, hogy ületelhess!

A frankfurti tőzsdét 1585-ben alapították az árfolyamok rögzítésére.

Kanada legnagyobb börzéje, a torontói tőzsde (TSX) 1852-ben alakult.

Ezt olvasta már?

Hála istennek, nem lesz gond a gabonával »

4IG 1002 (-3,47 ) ALTEO 748 (-0,53 ) ANY 1230 (-0,81 ) APPENINN 465 (-0,21 ) AutoWallis 118 (-2,08 ) BIF 289 (-0,34 ) CIGPANNONIA 361 (0,14 ) CSEPEL 650 (-1,52 ) Duna House A 3820 (0,53 ) EHEP 18300 (-2,14 ) EMASZ 24600 (-0,81 ) ENEFI 610 (-0,97 ) ESTMEDIA 129 (12,98 ) FUTURAQUA 100 (3,74 ) GSPARK 3780 (0,27 ) KULCSSOFT 1260 (4,13 ) MASTERPLAST 720 (0,28 ) MOL 3092 (0,19 ) MTELEKOM 439 (0,34 ) NORDTELEKOM 41 (-1,20 ) NUTEX 27 (-5,56 ) OPUS 432 (-0,87 ) OTP 12740 (-0,70 ) OTT1 253 (1,61 ) PANNERGY 748 (0,54 ) RABA 1170 (0,43 ) RICHTER 5055 (-0,39 ) SET Group 600 (-0,83 ) TAKAREK 652 (-1,81 ) WABERERS 1175 (1,29 )