Tényleg véget ért az árháború az olajpiacon?

| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Ma még nem tudjuk, hogy piaci intervencióval vagy tartós békével van dolgunk.

2008 óta először döntött a termelés csökkentéséről az OPEC. A tegnapi megállapodás szerint az elfogadott kvóta pedig 32,5 millió hordó/nap lett a korábbi 33,8 millió hordó helyett. A megállapodás egyelőre 6 hónapra szól, de május 25-én ismét üléseznek majd, ahol a hosszabbításról dönthetnek. A hír hatására az olaj árfolyama több mint 9 százalékos pluszba került, a Brent típusú olaj hordója 52 dollár fölé emelkedett.

Új korszak hajnalán?

Végül csak odacsapott a piacnak az OPEC, és ehhez csatlakoztak nem OPEC országok is – értékelték az eseményeket az Erste elemzői. Mondván, az előbbiek 1,5 millió, míg az utóbbiak 0,6 millió hordóval csökkentik a kitermelést. Az oroszok 0,3 millió, míg a szaúdiak 0,5 millió hordóval csökkentenek, azaz a világ két nagy termelője és exportőre elviszi a csökkentés nagy részét.

A kérdés az, hogy mennyire fogják betartani a megállapodást. Mindenesetre nagyon fontos az üzenete: véget ért az árháború a piacon, amit a szaúdiak indítottak el pár évvel ezelőtt, arra reagálva, hogy az amerikai palaolaj termelés nagyon felfutott. Ráadásul kínálatszűkítésre 8 éve nem volt példa. Így elmondható, hogy a tegnapi nappal új korszak indult az olajpiacon. Ezért nem véletlen a hatalmas áremelkedés.

Önbevallásokból számol az OPEC!

Nagyon „zajos” a megállapodás – hangsúlyozta Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Kiemelve: miközben például Irán 4 millió hordós kvótáját 3,8 millióra szorítanák le, azt kommunikálják, hogy az országnak nem kell visszafognia a termelését. Nehéz megítélni az egyes országok pontos termelési szintjét, mert az OPEC jelentései rendre jelentősen eltérnek az Egyesült Államok szakminisztériumának becsléseitől. Amin már csak azért sem kell csodálkozni, mert az olajexportáló országok szervezetének nincs is egységes kitermelési adatbázisa. Lényegében „önbevallásos” módon működnek.

Tovább színezi a képet, hogy Indonézia kikerült a szervezetből. Hiába olajtermelő, mert nettó olajimportőr. Az ország mindenképpen növelni akarja a kitermelését.

Törékeny egyezség

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a Reuters statisztikái szerint az OPEC megállapodások esetében 96 százalékos a csalási ráta. Vagyis nagyon sok múlik azon, hogy mennyire tarják azt be a tagországok. Illetve, hogy mennyire törékeny az szaúdi-orosz egyezség. Könnyen előfordulhat, hogy a mostani megállapodás is csupán egy piaci intervenció volt.

Mindenesetre, tanulságosak lehetnek majd a januári kitermelési adatok. Akkor talán tisztul a kép. 

Az Equilor elemzője összességében arra számít, hogy korrigál az olajár, vagyis nem marad tartósan 50 dollár fölött. Ehelyett visszatérhet a 45-50 dolláros sávba.

Ezt olvasta már?

Euró, 331 forint felett - ez a szint »