A Richter és a Mol húzta felfele a mutatót

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,51 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 40 717,17 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 12,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, a hazai piacot cégspecifikus hírek mozgatták, a magyar tőzsdeindex emelkedését főként a Richter és a Mol segítette. A gyógyszerpapír lélektani szintet tört át, amikor sikerült 5000 forint fölé kerülnie, emellett vásárlókat hozhatott az is, hogy a JP Morgan amerikai bankház 6300 forintra emelte a Richter célárát. A Mol esetében az utóbbi időben jellemző, hogy a 2800 forintos szintnél megérkeznek a vevők és "felpattannak" a részvények - jelezte a szakértő.

A Mol 40 forinttal, 1,42 százalékkal 2850 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,38 százalékkal 13 070 forintra csökkent, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,90 százalékkal 450 forintra nőtt, forgalma 329,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 2,31 százalékkal 5085 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3918,13 ponton zárt csütörtökön, ez 6,63 pontos, 0,17 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Ezt olvasta már?

A külhoni jó hangulat itthon is hatott »