Emelkedő árak miatt javult a hangulat

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX az előző heti záráshoz képest 0,69 százalékkal, 274,57 ponttal magasabb értéken, 39 794,12 ponton zárt pénteken.

Heti összevetésben a tőzsdei forgalom értéke 27,653 milliárd forintról 55,583 milliárd forintra nőtt, de az előző hétre a munkaszüneti napok miatt csak 3 kereskedési nap esett. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában a tőzsdei kereskedést befolyásoló események közül kiemelte, hogy a Mol olajat talált Pakisztánban. A nyersanyagokon a vállalat négy konzorciumi taggal osztozik, így 200 hordónyival növelheti napi olajkitermelését, ami napi 112 ezer hordó körül alakult az előző negyedévben. A bejelentés napján, hétfőn a Mol teljesített a legjobban az összes vezető részvény közül. Szlovák sajtóértesülés szerint az OTP kivonulhat Szlovákiából, az ottani hálózatára, amely a kilencedik legnagyobb bank Szlovákiában, három jelentkező is akad.

AZ OTP mérlegének csupán 3 százalékát teszi ki a szlovák egység, ráadásul az elmúlt öt évben összesen 10,4 millió euró veszteséggel zárt - írta az Equilor. Több tőzsdei cég is a múlt héten tette közzé második negyedéves gyorsjelentését. A Duna House ingatlanos cég bővülő értékesítésről és csökkenő eredményességről számolt be. Az építőanyagokat gyártó Masterplastnak az árbevétele és a nyeresége is nőtt, és a vállalat az év második felében is kedvező építőipari környezettel számol. A Rába csoport a költségek emelkedése miatt jelentős, 42 százalékkal csökkenő második negyedévi profitról számolt be, árbevétele viszont 6,7 százalékkal nőtt. A Waberer's bejelentette, hogy kiterjeszti az együttműködését az Audival, miután megnyerte a győri üzem logisztikai szolgáltatásokra vonatkozó pályázatát. Kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot, amely 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll. Az Equilor heti elemzésében arra is kitért, hogy csütörtökön új történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben - 332 forint közelébe emelkedett az euró jegyzése - a dollár-forint jegyzése pedig elérte a 300-as szintet. Az elmúlt hetekben szinte az összes feltörekvő piaci deviza gyengült, mely egyrészt a kereskedelmi háborút övező bizonytalanságoknak, másrészt egy fokozott tőkeáramlásnak volt köszönhető, mely a feltörekvő piacokról a fejlett piacokra, azon belül is a kötvénypiacokra áramlott. A héten a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

A legnagyobb erősödést a Richter érte el, részvényeinek értéke 5,13 százalékkal, 245 forinttal nőtt 5025 forintra.

Erősödni tudott a Mol is, papírjai 3,58 százalékos, 102 forintos emelkedést követően 2948 forintot értek a pénteki záráskor.

A Magyar Telekom 0,47 százalékkal, 2 forintos visszaeséssel 423 forintra gyengült az előző heti záróárhoz képest.

Az OTP-részvények értéke 2,75 százalékkal, 340 forinttal csökkent a héten, záráskor 12 010 forintot értek.

Ezt olvasta már?

Kicsit lecsúszot a börze »

4IG 950 (-2,86 ) AKKO Invest 30400 (0,66 ) ANY 1295 (-2,26 ) APPENINN 443 (-0,45 ) AutoWallis 114 (2,25 ) BIF 300 (-2,60 ) CIGPANNONIA 316 (0,32 ) CSEPEL 720 (4,35 ) CyBERG 1890 (1,07 ) Duna House A 3740 (-1,32 ) EHEP 9200 (-13,21 ) ELMU 32200 (5,92 ) EMASZ 27800 (5,30 ) ENEFI 496 (0,20 ) ESTMEDIA 119 (0,17 ) FORRAS/OE 1660 (5,73 ) FUTURAQUA 114 (0,18 ) MASTERPLAST 734 (-1,34 ) MOL 3006 (0,20 ) MTELEKOM 435 (-0,23 ) NORDTELEKOM 47 (0,22 ) NUTEX 31 (2,32 ) OPUS 392 (0,82 ) ORMESTER 7450 (3,47 ) OTP 12900 (1,02 ) OTT1 280 (-1,41 ) PANNERGY 744 (-0,80 ) RICHTER 4920 (0,41 ) SET Group 656 (-1,50 ) TAKAREK 620 (0,32 ) WABERERS 1350 (-1,46 ) ZWACK 16850 (0,30 )